14. Unreleased

*Agnes

 Chelsea szeme elkerekedett.

 - Te normális vagy? - hüledezett. - A vámpírok az emberek ellenségei. Vagy te velük vagy?

 - Ebben a kérdésben még nem foglaltam állást - feleltem.

 Egy filmen hallottam ezt a dumát és eddig sosem jutott eszembe a megfelelő pillanatban, de most odáig voltam, hogy végre használhattam.

 - Akkor ismersz vámpírokat? - faggatott Chelsea.

 Hirtelen eszembe jutott, hogy Kicsi Jenny azt mondta, hogy senki sem tudhat rólunk. Eltöprengtem, hogy azért Chelsea a barátunk, de ha Jenny nem mondta el neki, lehet, hogy nekem sem kéne.

 - Igazából nem - legyintettem lazán. - Csak vicceltem. Nem hiszek bennük.

 - Én viszont egyre inkább! - jelentette be Chelsea. - Léteznek. Egy vámpír megölt egy srácot a suliban, tele van vele a tévé. Felderítjük ezt az esetet. Te, Kicsi Jenny és én.

 - Benne vagyok! - feleltem lelkesen.

 Chelsea egy pillanatig gyanakodva méregetett, aztán elkezdte az embereket vizslatni.

 - Jól jegyezd meg, kik vannak itt! - szólt. - A vámpírok nem tudnak járni a napfényben. Akiket itt látunk, azok nem vámpírok.

 - Honnan tudsz ennyi mindent? - képedtem el.

 - Olvastam a Drakulát - vont vállat Chelsea. - Megnéztem az Interjú a vámpírralt is, nagyon unalmas volt.

 - Szerintem az tök durva volt! - jegyeztem meg. - Titokban néztem meg, mikor a szüleim nézték a nappaliban, én pedig a lépcső tetejéről...

 - Nem nagyon érdekel - intett le Chelsea. - Az a lényeg, hogy te is láttad. Ki az a csávó?

 Chelsea úgy rendezte, hogy Katharina közelében legyünk. Mellette foglalt helyet az idegen, aki felkeltette Chelsea érdeklődését. Kicsi Jenny Rawennel ült az asztal másik felén, és nem akartam tudni, mit csinálnak a kezeikkel, amik az asztal alatt voltak.

 - Ő Harold, a férjem - mondta unottan Katharina.

 Összenéztem Annával, aztán Niallel. Egyelőre lövésem nem volt, hogy mi a szerepe a férfinak a köreinkben, de valamiért ismeretlen eredetű félelmet keltett bennem.

*Niall

 Legszívesebben felpofoztam volna Katharinát, amiért egy olyan rémet szabadított ránk, mint Romolus. A farkas jelenléte miatt egyáltalán nem tudtam élvezni a partit, sem azt, hogy Annával lehetek. Rossz érzés volt, hogy otthon kell hagynom, védtelenül, de az édesanyján láttam, hogy esélytelen, hogy elengedje, vagy maradjak a parti után, úgy elbúcsúztunk, amit sajnos nagyon rövidre kellett zárnom, mert Jenny máris vitázni kezdett az újdonsült faterunkkal.

 A kocsihoz siettem.

 - Hé, Romolus! - szóltam a farkashoz. - Mindig én ülök elől.

 - Most nem - morogta. - Szálljatok be!

 Jenny karba tette a kezét.

 - Nem, én Rawennel megyek! - toppantott a lábával.

 - Jenny, kérlek, szállj be a kocsiba! - szólalt meg az autó túloldalán Katharina.

 - Miért nem mehetek Rawennel? - hisztizte.

 - Nem hiszem, hogy hazajönnétek - vont vállat Katharina. - Szállj be!

 - Nem!

 Ráuntam. Feltéptem a hátsó ajtót. Agnes már a kocsiban volt. Középre húzódtam. Katharina is beszállt az autóba és türelmetlenül dobolni kezdett a kormányon.

 - Lehet, hogy hülyeség volt - vallotta be. - De jót fog tenni, hogy Romolus itt van!

 Ezzel mintha csak magát győzködte volna. A vérfarkas úgy döntött, nem könyörög tovább Jennynek, egyszerűen bevágta a kocsiba mellénk, aztán beült az anyósülésre.

 - Együtt a család! - mosolygott Katharina.

 - Ne rúgdosd az ülésemet, mert tényleg felpofozlak! - morogta Romolus.

 Jenny duzzogva taszított még egyet a térdével az ülésen.

 - Kössétek be magatokat! - szólt Katharina.

 - Sosem szoktuk - közöltem.

 - Mostantól szokod! - vont vállat a nő.

 Bekötöttem magam. Agnes ezt már akkor megtette, amikor beszállt. Jenny meg sem mozdult, csak bámult ki az ablakon. Katharina felsóhajtott és gázt adott.

 A fél utat egyetlen hang nélkül tettük meg.

 - Állj meg! - mordult fel Romolus, mikor az erdőbe értünk.

 Katharina összerezzent, de követte az utasításokat.

 Romolus hátrafordult.

 - Ide figyelj, Jennifer! - szólt olyan megvetően, ami tök megszokott volt tőle, ha velünk beszélt. - Megkértelek, hogy ne rúgdosd az ülésem. Abbahagynád?

 - Nem - felelte dacosan Jenny.

 - Akkor szálljunk ki, és én foglak hazáig rúgdosni. Rendben?

 - Dögölj meg!

 - Anyád azt mondta, kösd be magad!

 Két percen keresztül járt a motor, és álltunk egy helyben, mire Jenny végre kegyeskedett becsatolni a biztonsági övet. Katharina csak ezután indult tovább. Rájöttem, hogy Romolus csak azért kell neki, hogy a szavai nyomatékot kapjanak. Úgy néz ki, Jennynek rosszat tesz a suli, mert tényleg nekiállt kamaszodni, és lehet, hogy valami megváltozik attól, hogy Romolus itt van, de nem voltam megbarátkozva a gondolattal, hogy akár kezet is emelhet a húgomra.

 Mikor végre hazaértünk, Agnes egy szó nélkül levonult a pincébe. Igyekezett nem zavarni bennünket. Egy kicsit megsajnáltam a lányt. Katharina a konyhába ment, hogy valami rettentő büdöset kotyvasszon, én meg bekapcsoltam a tévét.

 Jenny a lépcső felé indult, de Romolus elé állt. Ekkor megpróbált kimenni a bejárati ajtón, de a vérfarkasba ütközött. Romolus szép lassan beterelte a nappaliba és leültette mellém, aztán leereszkedett egy fotelbe és úgy bámult ránk, mint az őr a foglyaira.

 - Beszéljük át a szabályokat! - szólt. - Senki nem megy sehová az engedélyem nélkül és senki nem jön, ha nem engedem meg! Hétköznap suliba jártok, szombaton elmehettek bulizni, de tízre itthon vagytok! Látni akarom, hogy tanultok!

 - Mit tanuljunk? - hüledezett Jenny.

 - A jegyeid alapján ez indokolt! - morogta a vérfarkas. - Vegyél példát a bátyádról!

 - Ez most komoly? - kérdeztem közbe. - Azt értem, hogy Jenny ostoba, de én miért szívok miatta?

 - Mert rühellek titeket - felelte egyszerűen Romolus. - De ha már papás-mamást játszunk, holnap szülői értekezlet lesz. Akiről szépeket hallok, és tudjuk, ki lesz az, arra nem vonatkoznak a szabályok.

 - Este Annát akarom őrizni - mondtam.

 - Este alszol - közölte Romolus. - Majd odaküldök valakit. - Jenny felé fordult. - Most már felmehetsz a szobádba.

 Jenny lement a pincébe, hogy egy tasak vérrel térjen vissza, de a lépcsőről még beintett Romolusnak. A vérfarkas kapva-kapott az alkalmon, hogy végre balhézhat vele. Elkapta a lányt és berángatta a konyhába.

 - Drágám, kellene papír és toll! - szólt.

 Ez érdekesebbnek tűnt, mint a tévé, ezért felálltam és a konyha ajtajához mentem. Adelina két kavargatás közt kiszolgálta Romolust. A vérfarkas az asztalra tette a papírt és a tollat.

 - Írd le százszor, hogy soha többé nem mutogatom a középső ujjam az apámnak! - szólt.

 - Nem vagy az apám - világosította fel Jenny a vérfarkast.

 Romolus akkora pofont adott neki, hogy elterült a földön. Egy halandó lény már rég szörnyet halt volna egy ilyen erejű ütéstől. Mikor Jenny felállt, csupa vér volt. Kellett egy pillanat, amíg rájöttem, hogy nem a sajátja, hanem a tasak robbant szét. Könnyes szemmel leült, kezébe vette a tollat és írni kezdett.

 A tekintetem találkozott Katharináéval. A nő a tévé felé biccentett. Egy szó nélkül visszamentem a nappaliba. Agnes nem sokkal később kimerészkedett a pincéből, hozott két tasak vért, az egyiket nekem adta és leült mellém filmezni. Tudtam, hogy ha rávetem magam Romolusra, Agnes követni fog, mert amíg Jenny a konyhában zokogott, ugyanúgy ökölbe volt szorulva a keze, mint nekem. De még hárman is kevesek lennénk Romolus ellen. Kicsit kezd már elegem lenni abból, hogy az ellenfél mindig túlerőben van!

*Jenny

 Nagyjából 10 percbe telt leírni százszor, hogy nem fogok mutogatni apámnak, ami rendben is van, de ez egyáltalán nem vonatkozik Romra. Ő minden, csak nem az apám. Dühös voltam rá is és Katharinára is, amiért idehozta. Miután végre felmehettem a szobámba, azonnal üzenetet küldtem Rawennek. neki sikerült egy kicsit megnyugtatnia. Másnap reggel Rom keltett fel. Bűzlött a szája a nyers hústól. Kavargott tőle a gyomrom. Gépiesen tettem, amit mond és alig vártam, hogy végre a suliba legyünk, hogy megszabadulhassak tőle és a banyától, mindenkitől. Egy vámpírról sem hallottam még, aki vigyázzba áll egy vérfarkasnak. Csak azt reméltem, Rawennek sikerül kitalálnia valamit.

*Anna

 A grillparty utáni este egy darabig a szobámban ültem, és próbáltam visszaemlékezni valamire az előző életeim egyikéből, de semmi sem jutott eszembe. Már éjfél is elmúlt, mikor furcsa zajokat hallottam odalentről. A vér megfagyott az ereimben.
 - Beszív, kifúj! - diktáltam magamnak az iramot.
 A zajok nem maradtak abba, és valami furcsa dünnyögés is vegyült velük. A kíváncsiságom hatalmaskodott a félelmemen. Halkan az ajtóhoz léptem és lassan lenyomtam a kilincset. Mikor kiléptem a szobából, láttam, hogy anya is ugyanígy tesz. Egy pillanatig riadtan néztünk egymásra. Anya kezében egy piszkavas volt.
 - Apád nincs az ágyban - tátogta anya.
 - Ő van lent? - suttogtam halkan.
 Anya megrántotta a vállát és maga mögé parancsolt. Nagyon halkan lépkedtünk le a lépcsőn. Anya még zoknit is húzott. Igazi besurranó nindzsa!
 Egy örökkévalóságnak tűnt, míg leértünk a földszintre. A nappali felől jöttek a zajok. Remegő kézzel kapcsoltuk fel a lámpát, anya pedig azonnal támadóállást vett fel, de végül nem csapott le a piszkavassal, mert apa állt a nappaliban. A szeme nyitva volt, de kék hályog fedte. A kezével folyton a nyakát dörzsölgette.
 - Vér... fáj... vér.. fáj... - dünnyögte felváltva.
 Arra gondoltam, felhívom Niallt, hátha tudnak segíteni.
 - Brad! - szólt anya. - Jól vagy?
 Apa nagyon szarul nézett ki. Az erei zöldeskékek voltak és egyre jobban kidagadtak. Az orra vérezni kezdett. Egyre csak fel-alá mászkált, dörzsölgette a nyakát és dünnyögött.
 - Alszik? - kérdeztem meghökkenve.
 - Brad, hívjak mentőt? - kérdezte az asszony.
 Apa felénk fordult, de hályogos szemeit nem ránk, hanem fölénk meresztgette. Aztán elindult felénk. Megragadta anya karját és az én vállam. A keze jéghideg volt.
 - Vámpír itta vörös életemet - mondta halvány hangon. - Vámpír... vér... fáj...
 Eleresztett minket, megállt a nappali közepén. Már az egész teste elzöldült.
 - Vámpír itta a vérem - motyogta.
 - Mentőt hívjak vagy a diliházat? - kérdezte riadtan anyám.
 Úgy tűnt, a kérdés nem nekem szólt. Anya azonban már kapott is a telefon után. Úgy gondoltam, meg kell akadályoznom, hogy orvost hívjon apához. Katharina nagyobb eséllyel tud segíteni apán, mint a mentők, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy léteznek vámpírok.
 - Szívta a vérem! - ordította apa. - Nagyon FÁÁÁÁJJJ...
 Miközben ordított, térdre esett. Anyát épp kapcsolták a mentők. Apa meg csak térdelt és üvöltött, kezeit az ég felé tartotta, és a következő pillanatban egyszerűen szétrobbant. Nem hittünk a szemünknek. Anya éleset sikított a telefonba, majd el is ejtette a készüléket. Végignéztem a hálóingemen, ami tele volt apa maradványaival. A szavai még a fülemben csengtek, de az imént látottakat képtelen voltam befogadni.
 - A férjem spontán szétrobbant! - rikácsolta anya a telefonba.
 Csak ennyit tudott mondani. Gondolom, bemérhették a hívásunkat. A rendőrök és a mentők csupán pár perc múlva jöttek, de órák is eltelhettek közben, nem tudom. Csak álltam és néztem magam elé lesokkolva. Semmit nem fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Apa vérében volt valami zöldeskék nyák, de ötletem sem volt, hogy mi lehet az. Egy zsepivel letöröltem, amit aztán behajítottam a fotel alá, mikor épp senki nem figyelt. Aztán átadtam magam a teljes tehetetlenség kellemes gondolatának és elájultam. Ennél többet már képtelen voltam befogadni.

*Romolus

 Katharina mindig szemre való nőcske volt, és tényleg nem bántam volna, ha együtt neveljük a gyerekeinket, de csak ha azok nem vámpírok. Utálom a Horaneket!
 Ültem a terem előtt a sok unalmas asszonnyal és vártam, hogy sorra kerüljek. Valami ismeretlen oknál fogva engem hagytak a legvégére.
 A tanárnő egy szürke egér fontoskodásával parancsolt a terembe.
 - Foglaljon helyet, Mr. Horan! - szólt, majd ő is leereszkedett. - Mit is mondhatnék? Niall nagyon értelmes fiú, remek tanuló. Igazán büszke lehet rá!
 - Az vagyok - erőltettem vigyort a képemre. - Emlékeztet a hajdani énemre. Remélem, ő azért végig csinálja az egyetemet! Nekem nem volt hozzá anyagi hátterem, tudja...
 A tanárnő szánakozva nézett rám.
 - Sajnálom! - közölte. - Niall okos fiú, de mi az oka annak, hogy a tanulásba menekül?
 - Pardon? - kerekedett el a szemem.
 - Tudja, lehetnek otthoni gondok... a srácok az ő korában többet foglalkoznak a lányokkal és kevesebbet a jegyeikkel. Hogy levezesse a stresszt, beajánlottam az iskola lacrosse csapatába, az edző szívesen foglalkozna vele.
 - Miből gondolja, hogy gondok vannak otthon? - szűkült össze a szemem ösztönösen.
 Csak abban reménykedtem, hogy nem kezdek el vicsorogni.
 - Nos, Jennyről épp az ellenkezőjét tudnám elmondani - folytatta a nő. - Nem készít házi feladatot, felesel a tanáraival és a legtöbb tantárgyból úgy tűnik, bukni fog.
 - Beszéltem vele erről - mondtam alázatos hangon. - Megállapottunk, hogy figyel órán, jelentkezik, együtt tanulunk, különben nem találkozhat a barátjával. Mára még semmi sem változott?
 A nő arca megrándult.
 - Jenny ma nem volt iskolában - közölte a nő szárazon.
 - Dehogynem! - hördültem fel. - Magam hoztam be, és délután jöttem érte...
 - Egyetlen órán sem jelent meg - nyitotta ki a naplót a tanár. - Nézze, a H betű a hiányzásra utal. Aggódom Jennyért. Tisztában vagyok vele, hogy kamasz, de úgy néz ki, nagyobb a baj, mint általában a kamaszokkal. Az iskola pszichológusa már többször egyeztetett vele időpontot, de Jenny nem hajlandó beszélni vele. Lehetne, hogy holnap délután visszajönnek tanítás után?
 - Külön hozzam be Jennyt pszichológushoz? - bukott ki belőlem.
 Az oktatási rendszer rengeteget változott azóta, hogy én iskolapadban ültem!
 - Ha nem túl nagy kérés! - szögezte le a nő.
 - Rendben - bólintottam.
 - Négykor várja a pszichológus - lapozott a nő. - Az a baj, hogy Jenny nap közben is van, hogy nem jelenik meg az órákon. Arra kérném, hogy ha esetleg lebetegszik, vagy valamiért nem jön, telefonáljon be az iskolába, hogy tudjam, mikor kell önt értesítenem, ha ismét lógna.
 - Úgy lesz! - bólintottam. - Köszönöm...
 Azt hittem, végeztünk, ezért felálltam, hogy elinduljak.
 - Nem molesztálták? - hangzott fel a nő kérdése.
 - Hogyan? - merevedtem le.
 A tanárnő is felegyenesedett, majd előkotort egy füzetet.
 - Fogalmazást irattam irodalomórán - magyarázta a nő. - A téma szabadon választott volt. Nem egyértelmű írás, kielemeztettem.
 Elvettem a tanárnőtől a füzetet és belelapoztam. Jenny fekete tollal írt macskakaparása tele volt biggyesztve vörös csillagokkal, és az írás végén a csillagozáshoz kötött magyarázatok álltak vörös tintával, felnőtt, határozott írással.
 Eszembe jutott valami, ami hatvan éve történt, és hirtelen felszínre törtek az érzelmek. A szemem bekönnyezett, nem láttam jól az írásokat.
 - Talán Kath... - csuklott el a hangom. - Cathy tud valamit... én sajnos... - Gyorsan kutattam a fejemben a szerepem után. - Tudja, én kamionozok... nem vagyok sokat a srácokkal... elnézést!
 Azzal összecsuktam a füzetet és kisiettem az ajtón. A nő szipogott pár sort. Gondolom, eleinte rám gyanakodott, de lehet, hogy látva a reakciómat, rájön, hogy közöm sincs hozzá.

 Mire hazaértem, már nyoma sem volt annak, hogy elgyengültem. Megkértem Katharinát, Niallt és Agnest, hogy egy időre hagyjanak kettesben Jennyvel. Niall gyanakodva végigmért, majd követte Katharinát.
 - Jennifer! - zengtem a lépcső aljáról.
 - Mi van?! - szólt ki a lány a szobájából.
 - Gyere a konyhába!
 Leültem, és vártam. Egy darabig semmi, majd kinyílt az ajtó, és a lány lelopakodott a lépcsőn. Gyanakodva közelített a konyha felé. Intettem, hogy foglaljon helyet, mire leült az asztal túloldalán, a lehető legtávolabb tőlem.
 - Állítólag ma nem voltál suliban - kezdtem.
 Jenny az asztalt tanulmányozta némán.
 - Merre jártál? - kérdeztem.
 A hangomban semmi indulat nem volt, sőt, egyenesen kedvesen csengett. Még Jenny is meglepetten nézett föl, de egy pillanatra sem nézett a szemembe.
 Végül lesütötte a szemét.
 - Rawen eljött értem - felelte. - Aztán délután visszavitt.
 Felmordultam, mint mindig, ha meghallottam Rawen nevét. A Horan-testvéreknél jobban már csak őt utáltam jobban.
 - Nem fogok hazudni neked - jelentettem ki. - Nagyon nagy bajban vagy. Ezek ott bent kitalálták, hogy pszichológushoz kell járnod. Ráadásul azonnal idetelefonálnak, ha nem jelensz meg egy órán. Tudod, mi lesz a vége, ha nem tartod magad a szabályaikhoz? - Meg sem vártam, hogy válaszoljon, csak folytattam. - Jogi útra terelik az egészet. Azt mondják majd, gondatlan szülők vagyunk, és ki tudja, mik lesznek a következmények. Lehet, hogy intézetbe küldenek téged, fene tudja.
 Végre a szemembe nézett.
 - Ne haragudj! - szólt. - Ilyesmi eszembe sem jutott.
 Előkotortam a kabátomból a füzetet, és kinyitottam a piros betűs írásoknál. Egy pillanat alatt átfutottam a pszichológus blabláját, majd letettem az asztalra, és Jenny elé csúsztattam.
 - Hallottad már Debby Channing nevét? - kérdeztem.
 Jenny zavartan nézett rám, a füzetbe, majd megint rám.
 - Nem hiszem... - motyogta.
 Felálltam, és sétálgatni kezdtem, hátha így elkerülhetem, hogy a történet a hatása alá vonjon.
 - Debby a lányom volt - kezdtem. - Hatvan évvel ezelőtt nagyon összevesztünk, mert egy olyan fiúval akart együtt lenni, aki egyáltalán nem tisztelte őt. Ezt egy apa sem tudja elfogadni! Debby nagyon kiakadt és elment. Tíz körül mindig hazajött, de aznap este nem így volt. Arra gondoltam, biztos meg akar ijeszteni, de közben rettenetesen aggódtam érte. Elindultam megkeresni. Étlen-szomjan kutattam utána három teljes napig, mikor végre rátaláltam az erdőben. A ruhái cafatokban voltak rajta, a teste egészségtelen pózban, kitekeredve, kihűlve... hét férfi szagát éreztem rajta, akik megerőszakolták, amíg meg nem halt, sőt, még azután is... a bosszú, hogy mind a hét férfit megkínoztam és megöltem, nem hozta vissza Debbyt, nem éreztem magam jobban tőle. Nem segített. Debby még csak tizenhat éves volt, pont olyan makacs, mint te... és ugyanolyan szép szemei voltak mint neked. Utálom, mikor rám nézel.
 Jenny szeme könnyes lett.
 - Sajnálom, én... nem tudtam...
 - Miért, ha tudtad volna, mi változik? - vigyorodtam el keserűen. - Csukott szemmel beszéltél volna velem?
 Leültem mellé, és megfogtam a kezét.
 - Nem vagy vele egyedül - mondtam halkan, szinte suttogva. - Szívesen meghallgatnám a te történetedet!
 A lány a füzetre szegezte a tekintetét, majd eltolta maga elől.
 - Te is őszinte voltál - sóhajtott fel. - Szóval... a faluban, ahol laktunk, apa afféle vezér volt, és mindig vadászni ment, de a farkasok egy csomószor megtámadták a falut és elvitték a vadakat, amiket elejtettek. Ezért apa elindult, hogy megkeresse a falkát, és vitte az összes jó harcost. Niall utánuk ment, pedig apa ki nem állhatta őt, mert túl sovány volt és gyenge... szóval anyuval kettesben maradtunk, kimentünk bogyókat szedni a patakhoz... elég messze esett a falutól, de azokat a bogyókat ismertük... finomak voltak és nem öltek meg senkit. Már beállt a szürkület, és anya már öreg volt, nem látott olyan jól. Azt mondta, hogy menjünk vissza, de tudtam, hogy éhes, egész nap korgott a gyomra... szóval azt mondtam neki, hogy menjen vissza nyugodtan, és én viszek enni. Niall megtanított horgászni, és ott volt a patak, úgyhogy gondoltam, egy-két halat is kifogok neki... ööö... aztán... khm... a tóparton aludt egy ember, de nem vettem észre egy darabig, csak mikor felébredt, aztán felkelt, és felismertem, hogy Joseph az, pár évvel volt idősebb nálam a srác, néha lógott a bátyámmal, de sosem szeretttem. Megijesztett, és amúgy is fogtam egy egészen szép halat, úgyhogy gondoltam, hazamegyek, de nem engedte... csak lenyomott a földre, felgyűrte a ruhámat és... én csak... senki nem hallotta, hogy sikoltozom... és senki nem volt ott, hogy megmentsen, én pedig nem tudtam megvédeni magam... Csak Rawen tudott róla és most már te is tudod. De már ötszáz éve történt... már rég el kellett volna felejtenem!
 - Jaj, Jenny! - húztam magamhoz. - A világ nem úgy működik, hogy amiről nem veszünk tudomást, az nem létezik!
 - Tudom - súgta.
 Egyszerre tört ki belőlünk a zokogás és úgy kapaszkodtunk egymásba, ahogy az igazi szülő és a lánya. Olyan érzés volt, mintha visszakaptam volna Debbyt. Lehet, hogy Katharina nem véletlenül hívott ide.

13. Do you believe in the vampires?

*Chelsea

 Valami nagyon buta rémálmom volt Niallről, Annáról, a pizzás srácról és az új tanárunkról. Azt hiszem, túl sok horrort nézek mostanában! Egyébként fogalmam sincs, mi történt éjszaka. Azt tudom, hogy Kicsi Jennyvel és Agnesszel megálltunk valahol inni. Pár sört tuti elfogyasztottunk, de biztosan volt ott más is, ha ennyire kimaradtak az események!

 Az egész napot ágyban kívántam tölteni. A fejem kavargott, gondolom, a másnaposságtól. Megkértem anyát, hogy három óránként küldjön fel sütit és szerelmi bánatra hivatkoztam. Azt hiszem, anya csak egy naiv kislánynak lát, akinek egyébként fogalma sincs a szerelemről. Pedig biztos vagyok benne, hogy jóval tapasztaltabb vagyok, mint ő!

 Amikor változásra van szükségem, a Facebookon lecserélem a borítóképemet, aztán felrakok egy újat profilképnek. Miután ezen túlestem, szerelmes üzenetekkel halmoztam el Niallt. Biztos, hogy nem ok nélkül igazolt vissza! Ha komolyan azzal a kis stréber libával akar járni, legyen, de nekem biztosítanom kellett arról, hogy a szándékaim halálosan komolyak! Részletesen elmeséltem, mit álmodtam róla. Annát csak úgy érintőlegesen említettem és igyekeztem csókjelenetekkel kipótolni a teljesen homályos részleteket. Azt hiszem, a végeredmény elég izgató lett. Ha más csinálna hasonlót, azt mondanám, hogy beteg, de tőlem ez cuki és kedves!

 Estére feladtam. Niall nem csak, hogy nem válaszolt, de még csak nem is jelezte a Facebook, hogy esetleg az addig elküldött üzeneteimet látta volna, így gyorshívón tárcsáztam a húgát, de a tizenöt alkalomból egyszer sem vette fel, viszont háromszor sikertelenül kezdeményeztem hívást. Aztán rájöttem, hogy az anyja megtiltotta, hogy telefonáljon. Biztos Kicsi Jenny is sokat taperolja a telefonját, mert mióta otthon kell hagynia a telóját, azóta mindig elkéri az enyémet. Nekem még vezetéskor is hiányzik a kezemből!

 Egyébként irigyeltem Kicsi Jennyt, amiért az anyja foglalkozik vele. Szerintem kicsit túl szigorú nő, de az az igazság, hogy nem is találkoztam még vele.

 Hirtelen az jutott eszembe, hogy valószínűleg azért nem tudom elérni Jennyt, mert Agnesszel lóg a városban. Tulajdonképpen bírnám Agnest, mert mindig vágytam rá, hogy legyen egy húgom, de nagyon zavar, hogy Kicsi Jenny és közém áll. Kicsi Jenny az egyenes út Niallhöz!

 Átkapcsoltam a tévét. A helyi adón épp a város híreit adták le. Mindig is szórakoztatónak találtam, hogy egy olyan apró városban, mint ez, ahol nem történik semmi, egy teljes órát áldoznak arra, hogy elmondják, hogy ma sem történt semmi... legalábbis erre számítottam. Aztán jött a hír: egy fiút, aki az iskolánkba járt, holtan találtak a suli mögötti kukákban. Hirtelen félrenyeltem a süteményt.

 - Az áldozat nyakán több apró lyuk található - magyarázott a riporter. - Ezek párosával, látszólag egyforma távolságra vannak egymástól. Az ádozat vérét valószínűleg ezeken az apró lyukakon keresztül távolították el az utolsó cseppig a testből...

 Majdnem felsikoltottam.

 - Micsoda? - húzódtam közelebb a tévéhez.

 Nem mutattak sokat a holttestből, de felismertem a fiút. Utoljára akkor láttam, amikor Kicsi Jenny kisétált vele az ebédlőből. Kíváncsi vagyok, hogy Jenny mit tud. Sosem keltette fel még így az érdeklődésemet a tévé. Háromszor mentem fel a Facebookra majd léptem ki anélkül, hogy bármit is csináltam volna, mert nem tudtam, kinek írjak. Erre rá kell állnunk! Mi fogjuk felderíteni a rejtélyt! Chelsea Rowland végre megkapja a jól megérdemelt figyelmet!

 - Olyan, mint a filmeken a... - dünnyögtem magam elé. - A vámpírok...

 Arra gondoltam, hogy délután átugrom Jennyhez és elmesélem neki, hogy milyen izgalmas ötlet lenne nyomozni. Az új Agatha Christie vagyok!

*Niall

 Jenny újabb eltűnése már meg sem lepett. A telefont hiába vitte magával, nem vette fel. Vagy ötvenedszerre hívtam, és a telefon már nem is kapcsolt.

 - Meg kell keresnem - közöltem Katharinával.

 - Tudom, hogy nehezet fogok kérni, de hagyd a fenébe! - legyintett. - Először is, magától ment el, és nem akarja, hogy utolérd. Másodszor meg itt van a nyakunkon egy vadonatúj vámpír, akivel muszáj lesz egy ideig egy fedél alatt lennünk, mert nincs elég erőm, hogy megáldjam, hogy járhasson a napfényben, egy boszorkány, aki minden erejét lekötötte még életekkel ezelőtt és én, aki majdnem teljesen kimerültem, és ezen kívül többszázméteres körzeten belül két bosszúálló, kőkemény vámpír les ránk és ha jól értettem Adelinát, vérfarkasok is kószálnak odakint...

 - Igen, Jenny farkasai - vágtam közbe. - Mi van, ha megint valami baja esett?!

 Láttam Katharinán, hogy megérti.

 - Két órát kapsz! - közölte. - Ha egy percet is késel, komolyabb büntetést kapsz, mint a számolás!

 Halványan egymásra mosolyogtunk. Rápillantottam az órámra, intettem Annáéknak, majd kisiettem a házból. Nem kellett sokáig kutatnom, szinte rögtön megéreztem a ház körül Rawen szagát. Gyalog követtem a nyomot, mert féltem, hogy a kocsiban elveszíteném. Az egyáltalán nem aggasztott, hogy Katharina bűbája megszűnt, de a tudattól, hogy Rawen első dolga volt idejönni, miután ez bekövetkezett, rendesen kitört a frász!

 Túl későn figyeltem fel egy másik szagra. Mire sikerült felfognom, mit érzek, már neki is ütköztem egy több, mint két méter magas vérfarkasnak. Az állat felmordult, és már vetette volna rám magát, de hirtelen megállt a mozdulatban és emberi alakot öltött.

 Örültem neki, hogy férfi volt, mert nem volt rajta ruha!

 - Horan! - morogta.

 - Rendall! - mordultam vissza.

 Az, hogy nem kedveltük egymást, enyhe kifejezés! Ahányszor találkoztunk, meg akartuk ölni egymást, de most nem volt kedvem verekedni. Túl sok időt és energiát őröl fel!

 - A húgodat keresed? - sziszegte.

 - Eltaláltad.

 - Az áruló vérszopóval van - közölte. - Remélem, nincs kedved megküzdeni! Az a parancs, hogy nem bánthatok senkit ok nélkül.

 - Ez Jenny parancsa? - kerekedett el a szemem.

 A vérfarkas biccentett. Elképedtem. A húgom, aki reggelente nem tudja eldönteni, hogy mennyire kenje ki feketére a szemhéját és mindent elhisz egy olyan béna hazudozónak, mint Rawen, képes parancsokat osztogatni a vérfarkasoknak? Nekem itt valami nagyon csúnyán kimaradt!

 - Téged csak akkor bánthatlak, ha te kezded - magyarázta el a szabályokat. - Adelinát akkor, ha bármelyik Fehér Boszorkánynak baja esik.

 - És Rawennel mi a helyzet? - tudakoltam.

 A farkas elvicsorodott.

 - Különben nem lennénk itt! - vont vállat. - Kicsi Jenny nem szereti, ha kihasználják. Még egy darabig elszórakozik a kis játékával, mielőtt eltörné. Bosszúállásban mindig is partner voltam!

 Ez volt az első egész életem során, hogy Rendall olyasmit mondott, aminek örültem. Szóval Jennynek mégis csak van egy kis esze?

 - Az hogy te itt vagy, azt jelenti, hogy Adelina is a közelben van?

 Rendall összehúzott szemekkel nézett rám.

 - Arra van. Gyógynövényeket szed Katharinának.

 - Miért? - képedtem el.

 - Nem valami gyors a felfogásod - közölte szárazon. - Az életük egymáséitól függ. Adelinának érdeke, hogy Katharina jól legyen. Véleményem szerint a húgod mindenről tökéletesen rendelkezett.

 Nem nagyon érdekelt Rendall véleménye, és továbbra sem voltam meggyőződve arról, hogy Jenny képes úgy alkut kötni bárkivel is, hogy jól jöjjünk ki belőle.

 - Mi Jenny szerepe az alkuban?

 Most a vérfarkas szeme kerekedett el.

 - Még te sem tudod? - furcsálkodott. - Részleteket nem mondott el, csupán annyit, hogyha nem teljesíti, amire megesküdött, Adelina megöli.

 Ez érdekesen hangzik, mivel nem hiszem, hogy bármelyik vérfarkas hagyná, hogy Adelina akár csak egyetlen ujjal is hozzáérjen, mindazonáltal Jennynek csak egyetlen szavába kerül, és gondolkodás nélkül széttépik Adelinát vagy Rawent. Ebből a szempontból az alku nem nevezhető becsületesnek, de el tudom képzelni, hogy Jenny van olyan bolond, hogy ha Adelinát a vérfarkasok meggátolnák abban, hogy megölje, találna rá módot, hogy meghaljon, csak hogy betartsa a szavát.

 Épp nyitottam volna szóra a számat, mikor Rendall hirtelen átváltozott és belevetette magát az erdőbe. Elindultam arra, amerre Adelinát sejtettem. Átfutott az agyamon, hogy valami még van rajtunk kívül a városban, amit én valamiért nem érzékelek. Lehet, hogy rám nem ártalmas, és azért, de Rendall is elég gyorsan távozott és Rawen is furcsa volt, mikor legutóbb faképnél hagyott bennünket. Bár nem bánom, hogy elszelelt. Nem tudtam volna megvédeni Katharinát és Annát is.
 Ekkor éreztem meg Adelina édes illatát, amitől párszáz éve az eszemet vesztettem és valójában most sem hagyott hidegen.

*Anna

 Cathy és én fenntartással közeledtünk Agnes felé. Az újdonsült vámpír érezte, hogy közeleg a pirkadat és tudta, hogy hamarosan le kell mennie a pincébe, de nem adta fel; az ajtó körül sündörgött és várta Jennyt. Az agyamra ment.
 - Hozzak még vért? - kérdeztem.
 Agnes csak biccentett. Amúgy kedves lány volt, de ez a Jenny-mániája már kezdett az idegeimre menni. Tíz percenként kérdezte meg, hogy Kicsi Jenny mikor jön vissza és mi mindannyiszor közöltük vele, hogy nem tudjuk. Ekkor csalódottan végigmért bennünket, majd visszatért az ajtót tanulmányozni.
 Cathy hatalmas és nehéz könyveket lapozgatott. Egyre elkeseredettebb lett. Látszott rajta, hogy már a sírás kerülgetni. Készített magának még egy csoda-teát, amitől egyre jobban erőre kapott, de még mindig nem állt készen rá, hogy elvégezzen egy bonyolultabb varázslatot.
 Végül kifakadt.
 - Ezek az átkozott könyvek használhatatlanok! - kiáltott fel, majd özönleni kezdtek a könnyei. - Ha én kötöttem volna le az erődet, fel tudnám oldani, de arról egyikben sem írnak, hogy mi van akkor, ha magadnak kötöd le... ráadásul életeket élsz le úgy, hogy nincs varázserőd... azt hittem, ha egy életen át nem használod az erődet, a következő életedben vagy nem lesz, vagy nagyon gyenge leszel... ez példátlan... és nincs segítség vagy használati útmutató hozzá.
 - Ugyan, Cathy! - simogattam meg a hátát. - Nem tudom, hogy mit tettem... ööö... életekkel ezelőtt... meg miért, de meg fogjuk oldani. Emiatt nem kell aggódnod!
 A nő hisztérikusan ellökte a kezem.
 - Úgy szeretnék segíteni! - zokogott magából kikelve. - Neked, hogy visszanyerd az erődet, Niallnek és Jennynek, de nincs erőm, nem tudom, mit csináljak és...
 - Cathy! - mosolyodtam el. - Nem kell értünk felelősséget vállalnod!
 Leereszkedett egy székre, megtörölte a szemeit és mélyeket lélegzett.
 - Igazad van - motyogta maga elé. - Ne haragudj, utálom, mikor hasznavehetetlen vagyok!
 - Nem vagy az! - ültem le mellé. - Valójában én vagyok hasznavehetetlen. Van erőm, de nem tudom használni. Rawen meg akar ölni és én nem tudom magam megvédeni. Ti pedig vigyáztok rám mindennek ellenére. Te viszont, Cathy, nagyon hasznos vagy! Rengeteg tapasztalatod van és ha valaha sikerül feloldani az erőmet, tudom, hogy segítségemre leszel mindenben. - Cathy egy darabig hümmögött maga elé, majd folytattam. - Te még a régi életeidre is emlékszel. Mondd, hogy tudsz rájuk visszaemlékezni?
 Cathy vállat vont.
 - Egyszer csak beugrik valamiről - felelte. - Egy hely, ahol előző életemben jártam vagy egy személy, akivel már találkoztam előző életemben... egyszer kagylógyűjtés közben felkaptam egy követ, és akkor törtek rám a régi emlékek...
 - Egy kő miatt? - furcsálkodtam.
 - Azt a követ 1700 telén áldottam meg egy fiúnak, akit nagyon szerettem... és egy ütközetben azon a parton esett el, ahol a követ találtam 1823-ban. A varázserőm már elszállt belőle és nem tudom, hogy működött-e valaha is.
 - Miféle bűbáj volt? - kíváncsiskodtam.
 - Halálosan szerettük egymást - mesélte Cathy. - Szerettünk volna együtt élni egyszer egy másik életben, ezért megbűvöltem, hogy szülessen újra és újra, amíg végre egymásra nem találunk egyszer és akkor élhetünk boldogan...
 - Honnan fogod tudni, hogy ő az?
 - Ha megcsókoljuk egymást, mindketten emlékezni fogunk - vont vállat Cathy. - Egyelőre senki sem az én hercegem volt, akivel eddig csókolóztam.
 - Csak mi, boszorkányok térhetünk vissza?
 - Nem - mosolygott Cathy. - Az emberek is visszajönnek és páran képesek emlékezni is a korábbi életeikre. Főleg azok térnek vissza, akiknek még akad tennivalójuk ebben a világban. Sok világ van még ezen kívül, de az elménk számára ez felfoghatatlan. Viszont minél többször térsz vissza, annál nehezebb és annál unalmasabb a világ. Különösen ez az új, amiben mindenki nyomkodja a telefonját és nem társalgunk egymással... komolyan mondom: inkább a máglyahalál és a háborúk, mint ez!
 - Azért jó lehetett megélni annyi mindent - kotyogott bele Agnes, aki ki tudja, mióta hallgatózott már. - Biztos nem voltak gondjaid a törivel, mint nekem!
 - Dehogynem - nevetett fel Cathy. - Csak gondjaim vannak a történelemmel. Elsősorban azzal, amiket én láttam. Másodszor pedig az a sok hazugság, amit veletek akarnak elhitetni... Nem minden úgy volt, ahogy a könyvekben áll.
 Ez egy kicsit elkeserített. Szerettem volna kérdezősködni, hogy pontosan miféle hazugságokról van szó és miről hazudoznak, de ekkor kivágódott az ajtó és Agnes riadtan sietett be a nappaliba, hogy egy ugrással átlendüljön a kanapén és a dohányzóasztal alá vesse magát.
 Cathy-vel halálra vált arccal néztünk össze. Még annyi ereje sincs, hogy önmagát megvédje, rólam nem is beszélve! Agnes pedig hiába vámpír, még túl gyenge ahhoz, hogy úgy dobáljon embereket, ahogy Rawen tette Niall-lel! Tehát minden okunk megvolt a pánikra!

*Adelina

 Olyan volt, mintha visszamentünk volna az időben az első találkozásunkhoz. Akkor egy kopott kosárba szedegettem a gyógynövényeket egy boszorkány parancsára, amiért megkaptuk az áldását, ami segített, hogy járhassunk a nappal. Niall ugyanúgy megállt mögöttem és nézett, talán gyönyörködött bennem... és én akkor is megéreztem, hogy mögöttem van, ahogy most is, de attól még most is megállt. Láttam magam előtt a múltbéli idilli képet, amikor hófehér ruhában, sárpettyekkel az alján gyűjtögettem a füveket, Niall pedig egy zsákból készült ruhában, koszosan állt és megbabonázva figyelt. Azt sem vette észre, mikor hozzászóltam, annyira le volt nyűgözve. Aztán elnézést kért és elhátrált, de csak hogy egy gyönyörű csokor virággal térjen vissza, amit ő maga szedett. Hiába voltak ínséges idők, eszembe sem jutott, hogy megöljem vagy akár csak megkóstoljam a vérét. Ehhez képest most egy szimatszatyorba gyűrtem a gyógynövényeket, fekete ruhában... száz éve eszembe sem jut szoknyát felvenni és négyszer annyi ideje megtanultam, hogy nem öltözöm figyelemfelkeltően vagy kihívóan, mert az emberek könnyen megjegyeznek. Csak úgy élhetjük túl, ha elfelejtenek minket.
 Már nem bírtam tovább és felegyenesedtem.
 - Elég a nosztalgiából? - tudakoltam.
 Mikor megfordultam, Niall ott állt egy hatalmas csokor virággal a kezében, lesütött szemmel, félszegen, de most nem volt koszos az arca, mint régen és a legújabb trend szerint öltözött nagyon drága ruhákba. Elakadt a szavam és néztem rá értetlenkedve.
 Niall közelebb jött.
 - Sosem elég a nosztalgiából - vont vállat. - Annyival könnyebb volt minden régen. Mikor emberek voltunk, csak az kötött le, hogy legyen mit ennünk és hogy megfeleljek apám elvárásainak... hogy vigyázzak anyámra és a húgomra és tegyek minden egyes nap valamit a faluért, a közösségért, amiben éltem. Most pedig lopom a vért a rászorulóktól hektószámra, néha ösztönből megölök valakit és nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, mert valójában mocskosul élvezem, ami nem jó. Mindig azt tanultam, hogy védenem kell a gyengébbeket, és apám minden tanítását megszegtem, és még a húgomat sem tudom megvédeni önmagától. Mondd, nem élhetnénk egy kicsit a múltat?
 Könnybe lábadt a szemem.
 - Azért hívják múltnak, mert már nincs - feleltem suttogva.
 A fiú elmosolyodott.
 - Gondoltam, hogy nem állunk neki közösen felidézni mindent - emelte rám a tekintetét. - Adelina, mit kértél Anna és Katharina életéért cserébe?
 Férfiak! Sosem hagyják, hogy a nők maguk oldják meg a dolgaikat! Mindig mindenről tudni akarnak, pedig valójában nem hallják meg a valódi válaszokat.
 - Sajnálom, de nem tudhatsz róla - közöltem vele hidegen.
 - Miért nem? - akadékoskodott Niall.
 - Mert beleavatkoznál - magyaráztam. - Tay jól csinálja és most az egyszer nincs rád szüksége.
 Még az is lehet, hogy végül életben hagyom, ki tudja? Bizonyára ezért kötött velem alkut, hogy szükségem legyen rá. Valószínűleg tisztában van vele, hogy bármikor képes lennék megölni őt lelkiismeret furdalás nélkül. Csak az bántana, hogy mindkét férfi, akit szeretek, szenvedne emiatt. Ha bármelyikünk megszegi az alkut, a másik szabadon megölheti ám akkor szembe kell néznie Rawen és Niall haragjával. Egyikünk sem nyer vele, ezért is fontos, hogy betartsuk a játékszabályokat. Az is szabály, hogy senkinek nem beszélünk konkrétan az alku tárgyáról. Ezt ugyan megszegtem, de el kellett hogy érjem, hogy Niall bízzon bennem.
 Niall felé emeltem a táskát.
 - Ezeket a boszorkányodnak szedtem - közöltem szárazon. - Elviszed neki?
 - Persze - vette el tőlem, majd felém nyújtotta a csokrot. - Ezt pedig én szedtem neked.
 Elfogadtam tőle. Elképzeltem, hogy magához von, átkarol és megcsókol, hogy pirkadatig szívjuk egymás vérét az erdőben és... Niall hátat fordított és elindult.
 Egy pár méter után visszanézett.
 - Akkor most jössz vagy sem? - kérdezte mosolyogva.
 - Persze... megyek - feleltem zavarodottan.
 Rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy hová készülünk, mert nem említett semmit ezzel kapcsolatban, de mielőtt odaértünk volna, rájöttem és az ötlet nagyon nem tetszett.

*Katharina

 Niall úgy robbant be a konyhába, mint egy atombomba. Alaposan kitört tőle a frász. Biztos voltam benne, hogy valami bajba keveredett, és mikor Adelina feltűnt mögötte, arra gondoltam, hogy hazáig kergette vagy ilyesmi... de Niall arca sugárzott az örömtől.
 - Adelina szedte - dobott elém egy táskát. - Gyógynövények.
 - Megsokszorozza a varázserőt - fűzte hozzá Adelina.
 Gépiesen nyúltam a táskáért, kinyitottam és egy kondérba szórtam a tartalmát. Ez valami különleges növény, előző életeim egyikében már találkoztam vele, de nem emlékeztem rá, hogy mire való. Csak remélni tudtam, hogy nem mérgező.
 Felengedtem vízzel a fazekat és a tűzhelyre tettem.
 - Mióta randizgatsz Adelinával? - fordultam Niall felé. - És hol a húgod?
 Lopva Anna felé pillantottam. A lány féltékenyen méregette Adelinát, majd bosszúsan Niallre pillantott. Reméltem, hogy a fiú elég tapintatos lesz... túlságosan boldognak tűnt, ahogy beesett az ajtón!
 Niall megvonta a vállát.
 - Nem randiztunk - felelte. - Összeakadtam Rendall-lal, az egyik vérfarkassal, aki mindig Adelinát figyeli...
 - Jól tudom, ki az a Rendall - bólogattam hevesen. - És?
 - Aztán megfeledkeztem Jennyről - vallotta be végül Niall. - Elvesztettem a nyomát a farkasok miatt...
 Már épp nyitottam volna a számat, hogy megmondjam neki, hogy nincs szükség a hazugságaira, mikor Adelina megszólalt.
 - Nos, a farkasok tényleg rettentő büdösek - bólogatott Adelina. - Viszont én tudom, hol van a húgod. A pizzériától nem messze, a város határában kivettünk egy házat. Rawen odavitte.
 Egy pillanat alatt besokalltam. Kirontottam a házból, becsaptam magam mögött az ajtót és megkerestem a vérfarkast, aki Adelinát követte. Szerencsére nem Rendall volt, hanem Amaris, akit azért régebb óta ismerek. Találkozásunkkor éppen ruhákat teregettem a ház előtt, Amaris pedig sosem változott vissza emberré anélkül, hogy ne kerített volna ruhát magának és nagyon megörült, mikor látta, hogy egy a méretünk. Egyébként egy hihetetlen szép lány volt, egyszer még Rawen fejét is sikerült elcsavarnia.
 - Jó estét! - mosolygott rám egy bokorból.
 - Esetleg Romolus Channingről tudsz valamit? - érdeklődtem. - Nem jött veletek?
 Amaris szeme elkerekedett.
 - Hajnalban érkezik - bólintott. - A falkából sokan idejöttek és érdekli, mi készül itt. Valami van a levegőben... furcsa, hogy épp róla érdeklődsz.
 - Szükségem van a szövetségére - feleltem könnyedén.
 Amaris összehúzta a szemét, még valami halk, morgó hangot is hallatott. Amaris vezére Romolus, egyike a legerősebb vérfarkasoknak, viszont ő és Jenny utálják egymást.
 - Ugyan már! - legyintettem. - Nem Jenny ellen szövetkezem vele! Mondd meg neki, hogy a várom a grillpartira! Köszönöm, Amaris!
 A lány elmosolyodott.
 - Neked bármikor! - biccentett. - Ha nem haragszol, most megyek! Hűvös van ahhoz, hogy... tudod...
 Bólogattam, majd visszasiettem a házba. Amaris rettenetesen szemérmes volt! Nem szerette, ha látják meztelenül vagy átalakulni vérfarkassá. Volt, hogy hetekig nem változott vissza emberré, mert egy gyerekre vigyázott, aki elveszett az erdőben és egyébként Kutyuskának hívta őt, de hát nem talált sehol ruhát magának, így maradt farkasbőrben.
 Adelina készségesen fordult felém.
 - Ha gondolod, meggyőzöm Rawent, hogy hozza haza Tayt - ajánlotta fel. Biccentettem, mire telefont ragadt. - Rawen! Horanék túszul ejtettek! A banya valami gyökeret akar megitatni velem. Hozd vissza Tayt, vagy végeznek velem! Húsz percet kaptunk! - Azzal lerakta a telefont. - Annak a gyógynövénynek amúgy is mérgező hatása van a vámpírokra.
 Elképedtem Adelina viselkedésén. Elmondta, hol szállnak meg Rawennel, hogy akár meg is mérgezhetném és egyáltalán nem érezte veszélyben magát. Gyanakodva a főzethez léptem és kimertem magamnak egy keveset egy bögrébe. Megittam és éreztem, hogy tényleg nőni kezd tőle az erőm.
 - Óvatosan! - szólt Adelina. - Két óránként igyál egy bögrével, különben túlságosan felgyülemlik az erőd!
 Az tényleg nem lenne jó! Eddig ahány boszorkánnyal ez történt, mind becsavarodtak és egy hét alatt kiirtottak teljes megyéket, iszonyatos mészárlást rendeztek... épp meg akartam kérdezni, honnan tud ennyi mindent a gyógynövényekről, mikor felpattant, küldött egy mosolyt Anna és Niall felé, intett felém egyet, majd kisétált. Úgy két perccel később megállt egy autó a ház előtt.

*Niall

 Este sokat dumáltunk Adelinával. Megbeszéltük, hogy nincs közös jövőnk, átverve éreztem magam amiatt, amit Rawen mondott. Ki akartam lépni végre ebből a szerelmi három-, vagy négyszögből, ha Jennyt is számítjuk. Nagyon rendes lány, megértő... látom, hogy miért voltam oda érte annyira egykor, de tovább kell lépnem, és ő ezt hagyja, sőt!
 - Most Annán a sor! - mondta még az erdőben.
 Még ő hozta fel Annát! Direkt nem is említettem, ahogy ő is kerülte a Rawen-témát, hogy ne keltsünk egymásban rossz érzéseket.
 Mikor Katharina kirontott a házból, hármasban maradtunk a konyhában Annával, és akkor Adelina felé fordult, és azt mondta neki:
 - Ne aggódj miattam! Tiszteletben tartom, ha mást választanak helyettem.
 Adelina segített Katharinának visszanyernie az erejét. Mielőtt távozott, még hazarendelte a húgomat, majd egy mosollyal, amivel valójában az áldását adta ránk, kilibbent az éjszakába. Nem szakítottunk kimondottan, de nem is tartoztunk össze. Viszont nem végeztünk örökre egymással, ezt sajnos éreztem magamon is. Bár úgy tűnt, nem haboztam, mikor azt mondtam, Annát választom, egy pillanatra azt hittem, képtelen vagyok ezt kimondani. Jó, hogy kimondtam, mert most már végre barátok vagyunk Adelinával...

 Miután Adelina távozott, hallottam, hogy Rawen autója lefékez a ház előtt. Amint kinyílt az ajtó, Agnes rögtön ugrott.
 - Kiiiicsi Jennyyyyy!! - sikította.
 - Menj a pincébe! - torkolta le a húgom. - Kel a nap. Mindjárt utánad megyek!
 Aztán belibbent a konyhába. A sminkje elkenődött, a haját valószínűleg a menetszél borzolta össze. Nem volt rajta cipő, se nadrág. Egy szál ingben volt, ami félre volt gombolva, így a fél melle kilátszott. Azért annyira sikerült felöltöznie, hogy fehérnemű volt rajta, úgyhogy annyira nem hozott minket zavarba, mint a teljesen meztelen Rawen, akinek a kezét fogta.
 - Adelina? - nézett körül értetlenül Jenny.
 - Elengedtük - legyintett Katharina. - Rawen, köszi, hogy hazakísérted Jennyt, elmehetsz!
 Rawen gonoszan elmosolyodott.
 - Tay meghívott - közölte. - Azon kívül szeretném rajtatok tartani a szemem! Ha Adelinának valami baja esik, Anna jön! - Azzal Jenny felé fordult. - Tényleg vámpír lett! - Kacagott fel. - A farkamat bámulja.
 - Vegyél fel egy gatyát! - morogta Jenny.
 Azzal elengedte a kezét és leparancsolta a fülig vörös Agnest a pincébe. Rawen megállt a konyhaajtóban és élvezte, hogy a meztelen testével zavarba hozhat minket. Nem győzött vigyorogni.
 - Nem tudom, minek örülsz! - jelentette ki Katharina. - Láttam már nagyobbat is!
 Rawen még szélesebben vigyorgott.
 - Az a baj, hogy csak nézegeted a faszokat! - mondta, majd felém fordult. - Amúgy a húgod nem panaszkodott érte!
 - Mit kell tennünk ahhoz, hogy felöltözz végre? - fakadt ki Katharina.
 - Vagy elhúzz! - szorult ökölbe a kezem.
 - Úgy döntöttem, maradok egy kicsit veletek - közölte vigyorogva Rawen. - Nem örültök?
 - Szerintem csináljuk ki! - ugrott Katharina.
 Nekem sem kellett több. Felkaptam egy kést, és már estem volna neki Rawennek, amikor kinyílt a pince ajtaja és Jenny a következő másodpercben puszta kézzel megragadta a kés élét pontosan Rawen szíve előtt.
 - Ejnye, Niall, hogy viselkedsz egy vendéggel! - korholt Rawen.
 Nem foglalkoztam vele, hogy Jennynek mekkora fájdalmat okozok, toltam nyovább a kést teljes erőmből. Jenny próbálta visszatartani, de nem nagyon talált fogás, végül egy egyszerű mozdulattal eltörte a kést. Azért azt a fél centit, ami fém még maradt rajta, beleállítottam Rawen vállába.
 - Miért bántod a húgodat? - kérdezte Rawen tettetett meglepetéssel a hangjában.
 - Az volt a kedvenc késem! - hitetlenkedett Katharina, majd Rawen felé fordult. - Azonnal öltözz fel!
 Legnagyobb meglepetésünkre erre Rawen szó nélkül kiment az autóhoz. Jennynek nem csak a testén, a vérén is éreztem Rawen bűzét. Folyamatosan egy szó zakatolt a fülemben: ribanc. Minden lelki erőmre szükségem volt, hogy ne üssem meg, vagy öljem meg azonnal.
 Katharina gyengéden eltolt tőle.
 - Jenny drágám, beszélhetnénk? - ültette le.
 Katharina ugyanúgy remegett a dühtől, mint én. Anna már nagyon kényelmetlenül érezte magát köztünk, ezért inkább lesietett a pincébe Agneshez. Jenny a tenyerét nyalogatta, hogy begyógyítsa a sebet a tenyerén.
 - Mit keres itt Rawen? - kérdeztük egyszerre.
 Jenny vállat vont.
 - Miért? Nem lehetek azzal, akit szeretek? - kérdezett vissza. - Ez akkora baj?
 - Nem baj, ha ő is szeret! - csattantam fel.
 Katharina végigsimított a karomon, hogy leállítson.
 - Jól van, Jenny, felfogtam! - mondta őszinte, kedves hangon. - Tudom, hogy megsértettelek és megaláztalak, nem érzed magad biztonságban a közelemben és azt hiszed, hogy Niall is ellened fordult, de szerinted tényleg az a legjobb megoldás, hogy idehívod Rawent?
 - Mi van? - fakadt ki Niall. - Te azért hívtad ide az egyetlen olyan vámpírt a világon, aki mindannyiunkat meg akar ölni, mert Katharina sakkban tartott csak azért, hogy megóvjon attól, hogy valami hülyeséget csinálj?!
 - Niall, higgadj le! - szólt Katharina.
 Nem bírtam tovább. Inkább Rawen után mentem egy jó bunyó reményében. Mikor kiértem, már fel volt öltözve és épp becsukta a csomagtartóját.
 - Remélem, most eltűnsz! - kiáltottam rá.
 - A grillpartin találkozunk! - pattant a kocsiba Rawen. - Ez a banya még mindig túl erős! Üzenem Taynek, hogy csókolom! Mindenhol!
 - Takarodj! - mordultam fel.
 - Majd felhívom! - vont vállat Rawen, majd a telefonjához kapott. - Adelina... jól vagy, szívem?

*Jenny

 Katharina feljött velem a szobámba, hogy tudjunk beszélgetni. Reméltem, hogy nem kér meg, hogy magyarázzam meg Rawen botrányos viselkedését. Azt hittem, Adelina komoly bajban van és ott akartam lenni, hogy meg tudjam védeni Katherinát, ha esetleg harcra kerül sor. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan visszanyeri az erejét! Lehet, hogy el sem veszítette, csak valami bizalomteszt volt, amin elbuktam? Ettől aztán még szarabbul éreztem magam.
 Kat viszont nagyon kedves volt velem, még vért is hozott fel.
 - Nézd, Jenny, én nem akartalak bántani! - közölte.
 Végig simogatta a karomat, amíg ittam a vért, ami rendesen felbaszott, de nem szóltam, mert nagyon kívántam a vért. Igazából sok erőmet elvette ez az egész este Rawennel. Meg aztán jólesett Katharina gyengédsége is.
 - Sajnálom! - folytatta. - Neked akartam jót. Azért zártalak be és azért kényszerítettelek, mert féltem, hogy elmész és soha többé nem jössz vissza. Tudom, hogy jó buli egy olyan rossz fiúval lenni, mint Rawen... és azzal is tisztában vagyok, hogy szereted őt, ahogy azt is tudjuk Rendalltól, hogy meg akarod ölni.
 - Rendall túl sokat pofázik - bólintottam. - Még jó, hogy nem rohan oda Rawenhez, hogy neki is elmondja!
 - Niallnek mondta el - magyarázta Kat. - Tudta, hogy benne te is bízol... Jenny, mi a baj? Még Anna is ki van akadva miattad, pedig ő nagyon türelmes lány!
 - Nem tetszik neki, hogy egy ribanc vagyok a suliban - feleltem. - Meg az sem, hogy Chelsea-vel barátkozom, pedig nagyon rendes csaj! Csak mindig a lelketlen énjét mutatja, hogy óvja magát...
 - Chelsea-nek én sem örülök - pislogott Kat. - De mit jelent az, hogy ribanc vagy a suliban? Meg miért vagy ribanc a suliban?
 - Hát... tudod... ez bonyolult! - kezdtem. - Szóval népszerűnek kell lennem.
 - Kell?
 - A suli nagy része már így is azt teszi, amit mondok.
 - Mi van?! Nem tudtam, hogy ennyire hatalommániás vagy, Jenny, de nem hagyhatom, hogy ártatlan emberek ellen használd az erődet!
 - Félreérted! - dobtam el a kiürült tasakot. - Ez az alku része. Nem akartam Anna barátságát elveszíteni, de nem bírom, ha kérdezősködik, mert erről nem beszélhetek.
 - Miért, mi van?
 - Baj van, Kat! - feleltem. - Jobb, ha nem tudsz többet. Az a lényeg, hogy meg kell nyernem minél több ember szimpátiáját.
 - Adelinának kell egy frupf-sereg?
 Imádtam Katharina eszét. Ahogy azt is, hogy megértő volt, nem akadékoskodott és megbízhattam benne. Persze, rettenetesen aggódott. Hagytam, hogy pár lényegtelen információt kikutasson a fejemből, de a lényeget igyekeztem titokban tartani.
 - Niallnek egy szót se! - mordultam fel.
 Kat vállat vont.
 - Konkrétumokkal nem nagyon tudnék szolgálni - felelte. - Akkor meg minek zaklassam fel?! Pihenek egy kicsit. Szeretném, ha eljönnél a grillpartira!
 - Az nem tegnap volt?
 - Niall áttette mára.
 - Mindent értek - bólintottam.
 Egész jól alakult ez az egész Katharinával. Megölelt, még puszit is adott...
 - Egyébként Rawen is szeret - suttogta a fülembe. - Mielőtt megölnéd és megbánnád, gondoltam, szólok!
 Azzal eleresztett és magamra hagyott. Komolyan gondoltam, hogy megöletem Rawent, de nem azért, hogy bosszút álljak rajta. Csak azért, mert ő tesz gyengévé és naivvá. Ha őt megölöm, talán a szerelmem is vele hal mindörökké. Csak abban nem voltam biztos, hogy készen állok-e rá.

 Reggel Agnes keltett, mivel Katharinának már volt annyi ereje, hogy megáldja őt is. Anna megengedte, hogy csatlakozzon a lány is a partira, még haza is telefonált, hogy többen jövünk, bár én elleneztem, miután a szülei azt hiszik, hogy napok óta a nagyanyjánál van... akkor nem tűnhet fel egyszerűen egy bulin!
 Szerencsére Agnes szülei nem voltak meghívva. A Rowland-házaspár is ott volt, de Chelsea-t, a lányukat sehol sem láttam.
 Mikor kiszúrtam Anna apját a grillsütőnél, azt hittem, elájulok. Közelebb óvakodtam, hogy jobban megnézzem, de nem lettem okosabb. A nyakán a harapásom nyoma két kék folt volt; apró véraláfutásoknak tűntek. de körülötte az egész nyaka vörös volt és kék.
 Közelebb mentem, de a lábam alatt megreccsent egy gally.
 - Jó napot, Mr. Whitemelas! - vigyorogtam rá kedélyesen. - Jenny vagyok. Emlékszik rám?
 A férfi kedvesen elmosolyodott.
 - Hogyne, Kicsi Jenny! - bólogatott. - A... korrepetálós, ugye?
 - Igen - bólintottam. - Kér valamit inni?
 - Nem, köszi! - mosolygott kedvesen a férfi. - Még itt a söröm.
 - Egészségére! - biccentettem.
 Elindultam, hogy megkeressem Katharinát, de ekkor Chelsea ugrott elém.
 - Kicsi Jenny, téged kereslek! - sikkantott, majd félrevont, mindenkitől távolra. - Oltári gebasz van! Képzeld, az a srác, akivel a múltkor leléptél az ebédlőből, az a kosaras, képzeld, meghalt. A nyakán keresztül kiszívták a vérét. Hiszel a vámpírokban?
 Elképedtem.
 - Hogy mi?
 - Szerinted vannak vámpírok? - kérdezett ismét Chelsea. - Tudod, vámpírok!
 - Bocsi, én ott tartok, hogy a srácot... - vágtam ki magam. - Hogy Owen meghalt?
 Csak halványan sejtettem a nevét, de láttam, hogy Chelsea felől akár Biancának is hívhattam volna. Egyébként nem lepett meg, hogy meghalt a srác; Adelina ritkán hagyja életben az áldozatait. Viszont még ritkábban hagyja szem előtt!
 - Veled láttam utoljára a srácot - mondta Chelsea. - Te mikor láttad utoljára?
 Ezek szerint valaki rám akarja terelni a gyanút? Csak nem Adelina?
 - Hát, smároltunk a fiúvécén - feleltem.
 - Csak smároltatok? - kacérkodott Chelsea.
 - Igen, mert bejött a töritanár - feleltem. - Lecseszett engem, aztán kiküldött, utána lecseszte Owent is... aztán kijöttek a vécéből, én meg elrohantam... féltem, hogy nagyobb baj lesz belőle. De tutira kijöttek a vécéből és mindketten éltek még.
 - Szóval nem te láttad utoljára és nem is a töritanár! - bólogatott Chelsea.
 - Hé, Chelsea, szerintem ne hangoztasd, hogy tudsz valamit - suttogtam. - Ha megtudják, lehet, hogy te leszel a következő. Lehet, hogy Owen is sokat tudott és ezért kellett meghalnia...
 - Kicsi Jenny, te egy zseni vagy! - sikkantott fel.
 Gondoltam, legjobb lesz, ha megigézem, hogy verje ki a fejéből az egészet, mielőtt lebuktat valamelyikünket, ám ekkor egy két méter fölötti emberhez tartozó szőrös kéz megragadta mindkét karomat.
 - Gyere, keressük meg anyádat! - szólt.
 Azzal elhúzott a lánytól.
 - Nem szeretem, ha a vérszopók kivonnak valakit a tömegből - közölte Romolus. - Pláne fényes nappal.
 - Nem szándékoztam bántani - feleltem. - Amúgy mit keresel itt?
 Romolus Channing volt az utolsó vérfarkas, akivel össze akartam futni! Ő kiakadt rám, mert néha kérek pár dolgot a falkája tagjaitól, és szerinte ő az egyetlen, aki parancsolhat nekik. Engem az akasztott ki, amikor ezt megpróbálta bebizonyítani... Maradjunk annyiban, hogy ősi ellenségek vagyunk!
 - Katharina hívott - morogta. - Tudja, hogy szeretem a húst, ezért elhívott erre a csodás grillpartira.
 Megpróbáltam kiszabadítani a karjaimat, de hasztalan próbálkozás volt. Csak azt értem el vele, hogy Rom szétröhögje az agyát.
 Megálltunk Sarah, Anna, Kat és Niall előtt.
 - Nos, a lányomat már ismered - bájolgott Katharina. - Ő pedig a férjem, Harold.
 - Mi?! - kaptunk levegő után egyszerre Niall-lel.
 Aztán kapcsoltunk, hogy ez nem a megfelelő alkalom arra, hogy amúgy a világ legerősebb vérfarkasának szerepén vitázzunk Katharinával. Ráadásul az a dög úgy megszorította a karomat virsliujjai közt, hogy bekönnyezett a szemem.
 - Úgy értem, anya... apa mindig a teljes nevén mutatkozik be! - torkoltam le Katharinát.
 - Szólok Bradnek! - mosolygott Sarah.
 Azzal eltűnt. Romolus végre elengedett.
 - Harold? - hajolt le Katharinához, hogy jobban hallja. - A Brad egy jó név. Ők sokkal jobb kamu-család lennének! Mi az, hogy Harold?
 - Harold Horan - vont vállat Kat. - Véletlen kicsúszott a számon, mikor először találkoztunk Sarah-val.
 Anna hitetlenkedve megrázta a fejét, majd elrángatta magával Niallt.
 - Kat, mi ez az egész? - estem neki rögtön.
 - Úgy vettem észre, hogy szükséged van egy pár atyai pofonra - felelte.
 - Amit készségesen megadok, amint hazaérünk! - szólt a vérfarkas.
 - A pokolba veletek! - förmedtem rájuk.
 Elindultam, hogy magukra hagyjam őket, de Rom egyszerűen megfogta a vállamat - mindössze két ujjal -, és nem tudtam lerázni magamról a kezét, ráadásul minden egyes mozdulatomra egyre jobban szorított, úgyhogy hamarosan abbahagytam a vergődést és mentem a kamu-szüleimmel arra, amerre parancsoltak.
 Már kezdett nagyon elegem lenni az egészből, amikor felbukkant végre Rawen is. Sarah-val éppen felénk tartottak. Örültem, hogy gondoskodott társaságról. Éltem a gyanúperrel, hogy Romolus leszarja, hogy emberek közt vagyunk, és nemes egyszerűséggel letépi a fejét.
 - A fiú azt mondja, veletek van - mondta Sarah.
 - A pasim! - mosolyogtam a nőre.
 - Köszönjük, Sarah! - ropogtatta meg a vállamat Rom.
 A nő elindult, hogy tovább fontoskodjon valahol máshol.
 - Nem kell valamit segíteni? - szólt utána Rawen, aztán lassan Romra emelte a tekintetét. - Remélem, tudsz majd viselkedni magaddal, mikor leülünk megenni a húst! Ne csóváld a farkad, ne ugass senkire és ne nyald ki a tányérod! Azt látom, remekül meg tudod állni, hogy ne pisilj le mindent! Különben meg mit keresel itt?
 - Ő az apám - feleltem helyette. - Kemény a szülői szigor, baszd meg!
 Rawen elmosolyodott.
 - Hát, papa, nagyon örültem! - tisztelgett.
 Azzal megragadta Rom kezét a vállamon és egy egyszerű mozdulattal lefejtette róla. A másik kezével megfogta az enyémet, és maga után húzott.
 - Hé, gyerekek! - szólt utánunk Rom. - Csak a tányérból enni! És ne nyúljatok egymás ruhája alá!
 Reméltem, hogy Rawen még mindig komolyan gondolja, hogy megvéd, ha akarom. E pillanatban nagyon szerettem volna, ha nálam lakik! Egyedül nem megyek semmire Rom ellen. Tutira kinyír minket Niall-lel. Erre Katharina miért nem gondolt? Vagy ez lenne a terve? Elárult minket?

*Agnes

 Chelsea izgatott volt. A hidegtálak mögött bujkált. Engem is berángatott maga mellé. Izgatottan körülnéztem, lát-e minket valaki.
 - Agnes, te hiszel a vámpírokban - kérdezte.
 - Persze! - nevettem fel. - Elintézzem, hogy te is az legyél?

Üzenet #01

 Ti, sötét titkok tudói, halljátok szavam!

 

 Tudatában vagyunk, hogy nem tevékenykedünk az elvárásaitoknak megfelelően az oldalon, ezáltal megszegjük azon ígéretünket, hogy minden vasárnap újabb borzalmakat tárunk elétek, de értsétek meg: jó munkához idő kell! Mi nem adjuk fel, bár könnyebb lenne, de a belénk vetett bizalom éltet bennünket.

 Egy kis spoiler a következő részhez: megismerjük Chelsea szegényes lelki világát, Adelina szerelme ismét fellángol, Niall egy percig nem gondolkodik, hogy őt vagy Annát vállassza, és Agnes igencsak az agyunkra fog menni! Nektek is furdallja az oldalatokat ez az alku-dolog Adelina és Kicsi Jenny közt? Vajon mi Rawen valódi célja? Ó, és felbukkan pár vérfarkas is... már nem kell sokáig várnotok, vasárnap megosztásra kerül az új rész, és tuti, hogy legalább annyira izgalmas lesz, mint az eddigiek! Keep calm and read us!

 Hogy addig se unatkozzatok, lenyúltunk pár videót, hogy összedobjunk nektek egy trailert a bloghoz. Fogadjátok kitörő örömmel! Különben este, ahogy járjátok az utcát, levadászlak benneteket és soha többé nem látjátok a napfényt!

Üdv: Little J

12. Witches and Vampires

*Jenny-Tay Horan

 Chelsea-nek azt mondtam, szobafogságban vagyok, ami lényegében igaz is volt, de valójában nem vettem komolyan Katharina hülye szabályait. Az ő ötlete volt, hogy hívjam meg filmezni és majd lelépünk. Szívesebben lettem volna Agnesszel, ezért őt is elhívtam. Anna éppen kapóra jött, mert lekötötte Niall és Katharina figyelmét.

 Szegény Anna! Tökre nem haragudtam rá, teljesen félreértett. Véletlenül neveztem boszorkánynak, csak hogy szembeállítsam Rawennel, aki meg... olyan, mint Niall és én! Ha már így alakult, hogy megbántottam, már annyira mindegy! Azért remélem, hogy jól meglesznek a bátyámmal, bár nem jósolok hosszú jövőt nekik.

 Szóval kisurrantunk, Chelsea nagyon menő járgányán mentünk végig az erdőben. Agnes ült hátul és Chelsea direkt olyan halkan beszélt, hogy Agnes ne hallja. Ahol tudta, ott szabotálta a lányt, de nem foglalkoztam vele. Megálltunk egy boltnál és vettünk egy csomó sört, aztán Chelsea leparkolt a pizzériánál.

 - Igyunk meg egyet-egyet! - indítványozta.

 Agnes keze remegett, ahogy megfogta a sört.

 - De... én... nem ihatok alkoholt... - motyogta.

 Chelsea lesújtóan nézett rá.

 - Akkor szállj ki és menj haza! - mordult fel. - Na, Kicsi J? Egy sörike?

 Az ízét utáltam, hatása meg amúgy sem volt, így nem láttam sok értelmét, de végülis bontottam magamnak egyet. Tudtam, hogy Agnes nem fog kiszállni a kocsiból, inkább mindenféle hülyeségbe belemegy, csak hogy velünk lehessen. Vigyázni akartam rá, de Chelsea is. Nem véletlenül hozott minket a pizzéria elé! Amíg ő nyomkodta a telefonját, én hátraültem Agneshez. Lehúztam a söröm nagy részét, majd kicseréltem vele. Hálásan megköszönte, majd kortyolgatni kezdte a maradékot.

 - Képzeld, Kicsi J, a bátyád visszaigazolt! - mosolygott.

 - Facebook? - kérdeztem tettetett érdeklődéssel.

 - Jahm! - felelte. - Írt is. Kérdezte, hogy hol vagyunk... a mamád nagyon ki lesz akadva?

 Felnevettem.

 - Iszonyatosan! Szerintem villámokat fog szórni a szeme és valami átkot szór majd rám, hogy soha többé ne tudjak beszélni veletek.

 - Legalább érdekli, hogy mi van veled - vont vállat Chelsea. - Az én anyám tök suta. Oda mehetek, ahová akarok, meglátok valamit, megveszi nekem, de fogalma sincs, mi van velem. Nem is ismerjük egymást... tökre egymás mellett élünk. - Felbontotta a második sörét és folytatta. - Most, hogy én csinálom a házimat, javítottam mindenből, már hármas fölött van az átlagom, és nem is érdekli.

 Szánakozva néztem rá, de érdemben nem sokat tudtam volna mondani. Neki legalább volt anyja! Nem sokra emlékszem anyámból, csupán arra, hogy mindig nagyon kedves volt, a szeme tele volt élettel, és imádtam hozzábújni, mert meleg volt, és olyan illata volt, mint a friss földnek és annak a pici sárga virágnak, amit kétszáz éve nem láttam sehol... de arra is emlékszem, amikor a szeme üveges volt, a teste hideg és az illata sem volt finom, és nem akartam elfogadni, hogy már nincs anyám, és akkor is hozzábújtam és három napig... fújj! Nagyon hülye voltam! Ezért nem bírom a hullákat! Napokig hallgattam, ahogy rágják a férgek belülről és úgy tettem, mintha a szívverése lenne és beszéltem hozzá Niallről és elmondtam a titkomat, hogy mi lett belőlem, és azóta sem mondtam ki soha. Anyuval sokat játszottuk, hogy van egy titkunk. Odamentem hozzá és közöltem vele, hogy van egy titkom. Aztán elárultam, hogy mi az, és cserébe ő is mindig elmondta egy titkát. Több titkom nem volt, neki még rengeteg maradt, azt hiszem.

 Agnes fészkelődni kezdett.

 - Nektek nem kell pisilnetek? - kérdezte félénken.

 - Dehogynem! - vágtam rá rögtön.

 Chelsea felhajtotta az utolsó kortyokat.

 - Bemehetünk vécére - kapta ki Agnes kezéből a sört és megrázta a dobozt. - Nahát! Megittad? Nagylány lettél!

 - Azt hittem, az embert a menses teszi nagylánnyá - szaladt ki a számon.

 - Az is érettség - bólintott Chelsea. - De azok az igazi nagylányok, akik már piáltak... és dugtak, de ezzel ráérsz még, Agnes!

 Chelsea halál kedves volt Agnesszel, ami nagyon meglepett. Bementünk a pizzériába. Amint kinyílt az ajtó, megéreztem Adelina és Rawen szagát, de már nem fordulhattunk visza. Agnes már besietett és a pulthoz rohant.

 Rawen mosolyogva fogadott minket.

 - Pisilnetek kell? - kapott elő egy kulcsot. - Kövessetek!

 Chelsea megállt Adelina mellett.

 - Nahát, tanárnő! - szólt. - Hogy tetszik lenni?

 - Chelsea! - kiáltottam hátra. - Gyere!

 - Itt várlak, Kicsi J! - szólt vissza.

 Siettem Agnes és Rawen után. Nem éreztem biztonságban magunkat. Ez iszonyatos kelepce volt. Rawen sokáig szórakozott a zárral.

 - Néha beragad - villantott egy mosolyt Agnesre.

 Végre kinyitotta az ajtót. Belöktem Agnest és azt hittem, végre megszabadulunk tőle, de Rawen bejött utánunk.

 - Szia, kicsim! - préselt a falhoz.

 - Helló, édes! - vigyorogtam rá vissza.

 Intettem a háta mögött Agnesnek, hogy tűnjön a fenébe, de teljesen félreértette és bevetette magát az egyik fülkébe. Rawen csókolgatni kezdett, közben simogatott meg tapizott, én meg persze viszonoztam... mert ha ő nem is szeret engem, én attól még szeretem. Csakhogy kicsit átlátszó lett ez az egész.

 - Valami baj van? - kérdezte.

 Azzal betuszkolta a kezét a melltartómba.

 - Semmi - erőltettem mosolyt az arcomra. - Csak meglepett, hogy itt vagy. Most söröztünk és... ne haragud! Biztos nagyon büdös a szám!

 - Jaj, kicsim! - csókolt meg újra. - Nem számít, te is tudod! Szóval söröztetek? Még mindig nagyon sokat játszol az étellel, Tay!

 Agnes ebben a pillanatban jött ki a fülkéből. Rawen villámgyorsan elengedett, megragadta a lányt és elharapta a torkát.

 - Ne, Rawen! - ugrottam oda hozzájuk. - Hagyd békén!

 Fogalmam sincs, hogy sikerült kitépnem a kezéből Agnest. Ömlött a vér mindenfelé, nagyon rossz helyen és nagyon durván harapta meg. Agnes zokogott és rángatózott. Már nem volt sok neki hátra.

 - Sajnálom! - tárta szét a karját Rawen. - Nem tudtam, hogy még játszol vele! Meg akartad várni, hogy az alkohol feloldódjon a vérében?

 - Rawen, te iszonyat debil vagy! - kiabáltam rá.

 Nem kiabáltam volna, ha nem estem volna kétségbe attól, hogy Agnes éppen a karomban haldoklik.

 - Tay, ne szórakozz! - morogta. - Idd ki a maradékot és hagyd meghalni végre! Nem látod, hogy szenved?

 Átkaroltam Agnest és lassan hátráltam vele. Aztán izomból dobtam egy hátast, kivittem az ablakot, de legalább kijutottunk az épületből. Rawen állt egy helyben és figyelte, ahogy húzom magam után Agnest, aztán sarkon fordult és eltűnt.

 - Jenny... fázom... - nyögte Agnes.

 - Tarts ki! - könyörögtem.

 Éreztem a vére illatát, a fogam megnőtt és biztos voltam benne, hogy a szemem is vörös lett. Rettegtem attól, hogy valaki meglát minket, de valami segítségre szükségem volt. Nem akartam, hogy Agnes a kezeim közt haljon meg. Hirtelen Chelsea jutott eszembe. Kikutattam Agnes zsebeit és felhívtam Niallt a telefonján.

 A harmadik csengésre felvette.

 - Itt Niall - szólt bele.

 - Jenny vagyok - daráltam. - Menjetek a pizzériába, meg kell mentenetek Chelsea-t! Nem tudok beszélni, sajnálom!

 Azzal leraktam és kikapcsoltam. Felkaptam Agnest és besiettem vele egy mellékutcára.

 - Hol laksz? - kérdeztem.

 - Két saroknyira - felelte.

 A hangja olyan halk volt, és olyan furcsán csengett, mintha máris a túlvilágról beszélne.

 - Agnes, beszélgess velem, rendben?

 - Jó... miről?

 - Akármiről!

 Dünnyögött valamit folyamatosan. Nem értettem, miről beszélt. Nehezen találtam meg a házukat. Összeszedtem magam, leeresztettem Agnest. Nem tudott megállni a lábán, muszáj volt tartanom. Aztán becsöngettem. Megigéztem a szüleit, és megkértem őket, hogy vezessenek minket a pincébe. Az édesapja segített lecipelni Agnest, míg az édesanyja mutatta az utat. Megkértem, hogy öt percre hagyjanak magunkra.

 - Jenny... nem akarok... - súgta Agnes. - Nem akarok meghalni... nem akarok... Jenny, segíts!

 - Nem fogsz, Agnes! - simítottam ki egy hajtincset az arcából, majd elharaptam a csuklóm. - Nem fogsz, csak igyál! Ettől leszel igazi nagylány!

 Agnes engedelmesen itta a véremet. Öt perc múlva pedig a szülei vérét, felváltva. Nem hagytam, hogy kárt tegyen bennük. Megtanítottam, hogy gyógyítsa be a sebet a nyálával és hogy törölje az emlékeiket.

 Ez most helyes volt? Nem hagyhattam meghalni... úgyhogy élő halottá tettem. Rettenetesen sajnáltam érte Agnest.

*Niall Horan

 Elmeséltem Katharinának, mit mondott Jenny a vonalban. Nem tetszett, hogy hirtelen nagyon gondterhelt arcot vágott.

 - Jenny a halálba küldött minket - közölte szárazon.

 - Ne hülyéskedj! - szisszentem fel.

 - Niall, nincs elég erőm - panaszolta Katharina. - Addig-addig korlátoltam a húgodat, hogy már a fejedbe sem tudok belenézni. Nagyon komoly varázslatot tartok fent napok óta, egyszerűen kimerültem. Semmi hasznomat nem veszed Rawen és Adelina ellen.

 - De ők ezt nem tudják! - fékeztem le a kocsit a pizzéria előtt.

 - Itt nem parkolhatsz! - aggodalmaskodott Kat. - El fogják vontatni!

 - Nők! - ráztam meg a fejem.

 Bevallom, rettenetesen féltem, hogy mi vár majd odabenn. Kinyitottam az ajtót, és az a látvány fogadott, hogy Adelina és Rawen egy asztalnál ül Chelsea-vel és... igen, Annával! Eldurrant az agyam.

 - Lányok! - ügettem oda az asztalhoz. - Tűnés haza, de rögtön!

 - Neked meg mi bajod van? - fortyant fel Chelsea.

 - Ez az, cimbora, csatlakozz hozzánk! - mosolygott rám Rawen.

 Aztán egy szempillantás alatt mögém került és hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem. Azt hiszem, átlyukasztotta a tüdőmet.

 - Nálam maradt a késed - szólt. - Gondoltam, visszaadom a kölcsönt.

 Azzal megragadta a kést és elkezdte lefelé tolni. Ordítottam a fájdalomtól. Ekkor lépett oda hozzánk Katharina.

 - Rawen, hagyd abba! - szólt határozott hangon. - Különben nagyon pórul fogsz járni!

 Rawen erre kitépte a hátamból a kést és Katharina kezébe nyomta. Majd megragadott, és a falhoz vágott.

 - Utálom, hogy a boszik mindenbe beleszólnak! - mordult fel.

 Láttam, hogy lassan megindul Katharina felé. Közben Chelsea és Anna sikoltozva próbáltak kijutni, de Adelina elkapta őket, és vonszolta valamerre a lányokat. Gyorsan odaugrottam, behajítottam Rawent a pultba, megragadtam Katharina kezét és futottam a lányok után. Aztán megtorpantam, ahogy rájuk csukódott a női vécé ajtaja.

 - Ugye, ezt nem csinálod komolyan? - bosszankodott Katharina.

 Belökte az ajtót és berántott maga után. Adelina megigézte Chelsea-t, és ráparancsolt, hogy másszon ki az ablakon, amit előzőleg már valaki kitört, és menjen minél messzebbre. Anna teljesen le volt sokkolva a látottaktól és sírt, de Adelina nem engedte el.

 A vámpír hozzánk lépett.

 - Nincs sok idő, nem tudok mindent megmagyarázni - szólt. - Nem akarom holtan Annát, Rawen viszont igen. Megállapodtunk a húgoddal, hogy ha Annának valami baja esik, megölet. Három vérfarkas les rám éjjel-nappal, úgyhogy komolyan veszem, de add át neki, hogy ő se felejtse el, mit ígért!

 - Miért, mit ígért? - kerekedett el a szemem.

 Adelina kikapta a késemet Katharina kezéből.

 - Az a mi dolgunk! - közölte, majd leszúrta saját magát. - Futás!

 Az ablak felé intett. Visszaadta a késem, és eleresztette Annát. Megvárta, amíg kiugrunk az ablakon, majd kiment a vécéből. Ahogy rohantunk a kocsihoz, Rawen hirtelen elénk ugrott.

 - Nem is tudom, kivel kezdjem - közölte. - Niall, te már lassan nagyon az idegeimre mész a hülye késeddel!

 Kitépte a kést a mellkasából és ezzel egyidejűleg eltörte a kezem. Közben megragadta a torkom és felemelt.

 - Most meg akarsz fojtani? - nevettem fel.

 - Nem igazán! - felelte.

 Egyetlen mozdulattal eltörte a nyakamat és elengedett. A földön találtam magam. Visszafordítottam a fejem a megfelelő irányba, aztán a kezemet és mire ismét felpattantam, Rawen ott állt előttem, lefogta Annát és a késemet a nyakához szorította.

 - Egész jó illatú vére van - jelentette ki. - Biztos, hogy boszorkány?

 Anna értetlenül nézett ránk. Iszonyatosan félt. Gondolom, nem értette, hogy lehetek még életben. Hiába is igézném meg, mindenre emlékezne.

 Rawen megvágta a lány karját, majd lenyalta a vért a kés éléről. Elvigyorodott és kacsintott.

 - Tényleg remek! - jelentette be. - Finomabb, mint az a kis liba, aki a húgoddal volt.

 - Engedd el őt! - mordultam rá.

 - Erről most eszembe jutott valaki - mutatott felém a késsel Rawen. - Ó, igen, a húgod! Zokogva könyörgött nekem, hogy ne szívjam ki a trampli barátnőjét! Szerintem azóta megölte.

 Anna az utolsó szó hallatán zokogásban tört ki. Fogalmam sem volt, mit tegyek, Rawen gyorsabb nálam és nem tudom meglepni, mert csak rám figyel. Kéne valami, ami elvonja a figyelmét.

 - A húgod sem volt rossz! - cukkolt tovább Rawen. - Nektek, Horaneknek jó véretek van! Már elsőre is ízlett!

 - Ha még egyszer a húgom közelébe mész, meghalsz! - csattantam fel.

 - Nekem köszönheted, hogy egyáltalán még életben van! - közölte szárazon Rawen. - Téged sajnos jobban lekötött Adelina és nem lehettél ott, amikor kellett volna!

 - Ne tégy úgy, mintha megmentetted volna! - kiáltottam rá.

 - Pedig azt tettem! - lökte el magától végre Annát. - Akkor nem voltam ott, mikor megerőszakolták, ez igaz. Aztán terhes lett, és gondolta, hogy elveti. Belehalt volna, és én megmentettem, és tudod, mit? Megtanítottam újra szeretni! Ha valaki megmentette a húgodat, az én voltam!

 - Kurva nagy mentés volt! - vágott közbe Katharina. - Azóta sem képes bevallani magának, hogy vámpír!

 Örültem, amiért Katharina csatlakozott a társalgáshoz, mivel engem a hallottak annyira lesokkoltak, hogy szóhoz sem jutottam.

 - De hálás volt érte! - vitázott Rawen. - Figyeltelek titeket, amikor csak alkalmam volt rá, és láttam, hány srácot nyírt ki csupán azért, mert letapizta... és élvezte!

 - Miért figyeltél minket? - kérdeztem csodálkozva.

 - Mert Tay fontos volt nekem - tárta szét a karját. - A szerelmem Adelinához kötött mindig is, ezért nem tudtam vele lenni, ahogy Adelina sem volt képes veled maradni. Miután a húgodat átváltoztattam, Adelina és én eldöntöttük, hogy adunk magunknak egy esélyt külön-külön, de nem bírtuk egymás nélkül. Viszont tőletek sem tudtunk elszakadni, úgyhogy mentünk, amerre titeket vitt az út... hát... jót csevegtünk!

 Azzal a földre dobta a kést, és köddé vált. Hiába néztem jobbra-balra, a szélrózsa minden irányába, sehol sem láttam. Azt sem észleltem, hogy mi zavarhatta meg, miért hallgatott el olyan hirtelen?

 Katharina értetlenül állt mellettem.

 - Akkor most összehaverkodtunk velük, vagy mi van? - kérdezte.

 Elképedve fordultam felé. Aztán észbe kaptam, hogy Anna is ott van. Hazafelé Katharina vezetett, én hátul ültem Annával és vigasztaltam. Megígértem, hogy otthon mindent elmagyarázok neki. Megálltunk Annáék házánál. Beosontam és megigéztem a szüleit álmukban, hogy tegyék át vasárnapra a grillpartit és ne várják haza Annát. Persze, legszívesebben ő is bejött volna velem, sőt, ha teheti, szerintem soha többé nem lépett volna ki a házból, de nem hagyhattam annyiban.

 Évszázadok óta soha nem mondtam el senkinek, hogy vámpír vagyok. Anna lesz az első és fogalmam sincs, hogy fogadja majd.

*AnnaBell Whitemelas

 Kicsit túlzás lenne azt mondani, hogy jól viseltem ezt az egészet. Annyira ijedt voltam, hogy nem tudtam logikusan gondolkodni. Szinte semmit nem értettem abból, amit Rawen és Niall körülöttem dumáltak. Csak azt tudom, hogy olyan dolgoknak voltam szemtanúja, amiket legvadabb álmaimban sem hittem volna. Ilyesmik csak filmen történnek meg! Haragudtam magamra, amiért ilyen gyengének tűntem Niall előtt, de azt hiszem, sok dolgot kellene megmagyaráznia.
 Mikor megérkeztünk, Cathy és Niall bekísértek a konyhába. Olyan volt az egész, mint egy álom, valóságnak mindenesetre szürreális volt. Reméltem, hogy tényleg csak álmodom.
 Niall megnézte a kezem.
 - Ne félj! - szólt.
 Ekkor hirtelen kék szemei bevörösödtek, szemfogai pedig megnyúltak. Ez pont nem az a látvány, amire egy "ne félj!" után vársz.
 - Niall... allergiás vagy? - kérdeztem félszegen.
 - Nem - mosolyodott el. - Vámpír vagyok, de ne aggódj, nem foglak bántani.
 A szájához emelte a sebem és végigcsókolgatta. Mikor felnézett, a fogai ismét rendes méretűek voltak, a szeme gyönyörűszép kéken csillogott és félénken nézett rám. Amúgy irtózatosan szexi volt. A pillantásom a karom felé fordította, amiről eltűnt a heg... azt hiszem, ezután elájultam.

 Mikor magamhoz tértem, az első dolog, amit megláttam, Cathy kedves és Niall ijedt arca volt. Úgy gondoltam, ez még egy fekete pontnak számít. Sokkal bátrabbnak kéne lennem Niall előtt!
 - Jól vagy? - kérdezett.
 Felültem.
 - Persze - hazudtam. - Mi ez az egész? Azt hiszem, elaludtam, és tök durva dolgokat álmodtam...
 - Tényleg vámpír vagyok - hajtotta le a fejét Niall. - Megigézhetnélek, hogy mindent elfelejts, és akkor csak egy átlagos srác lennék a suliból, aki szeretne veled lógni, de nem tudlak.
 - Megigézni? - kerekedett el a szemem.
 Niall felsóhajtott és leereszkedett mellém.
 - Gondolom, olvastad a Drakulát - kezdte. - Mesélek kicsit magunkról... a vámpírokról. Tényleg élő halottak vagyunk, mint a zombik, csak nem oszlik a testünk. A vér megőrít minket, akár a cápákat. Vörös lesz a szemünk és megnő a szemfogunk, de ha éhesek vagyunk, akkor is. Nagyon jó a hallásunk, a szaglásunk, a látásunk és nagyon gyors sebességre vagyunk képesek. Egy pillantás alatt eljutnék a nappali másik felébe úgy, hogy közben levetkőzök és felöltözök, anélkül, hogy bármit látnál belőle. Emberi tápanyagra nincs szükségünk, de ha nem iszunk vért, két napig elég. A nyálunk begyógyítja a sebeket, és mi is gyorsan meggyógyulunk... például annak már nyoma sincs, hogy Rawen belém állította a kést, csak ki van szakadva a felsőm és véres... pedig az egyik kedvencem volt, de mindegy. Van még egy különleges képességünk: az emberek azt gondolják és azt teszik, amit mi akarunk, és arra emlékeznek, amire mi akarjuk. Ez a megigézés. Ha megtámadunk valakit, elvesszük az emlékeit. Senkit sem ölünk meg... mármint Jenny és én nem...
 - Állj! - kiáltottam fel. - Jenny is vámpír?
 - Igen, de mi normálisak vagyunk - folytatta Niall. - Vannak azonban olyan elvetemült ostobák is, mint Rawen. Ő simán megöl bárkit. Ezzel többek közt azt kockáztatja, hogy lebukjunk.
 A világ megint forogni kezdett körülöttem. Hirtelen megragadtam Niall kezét, remélve, hogy képes lesz a valóságban tartani.
 - Cathy is vámpír? - kérdeztem.
 - Nem, bogaram - lépett oda hozzám a nő. - Add a kezed!
 Megfogtam a kezét. Éreztem, hogy megbízhatok benne. Cathy-ből olyan melegség áradt... a másik kezemmel elengedtem Niallt, és megfogtam a másik kezét.
 - Azért nem tudlak megigézni, mert te sem vagy halandó - mondta halkan Niall. - Egyébként nagyon jól viseled... jobban, mint én, mikor átváltoztam.
 - De hogy... - kezdtem.
 - Figyelj, Anna! - szólt Cathy. - Nem érzel valami különöset most? - Meg sem várta, hogy feleljek vagy bólintsak, máris folytatta. - Ez azért van, mert te meg én egyformák vagyunk.
 Hirtelen eszembe jutott, ahogy Careen ugyanezt mondta Mike-nak. Azon morfondíroztam magamban, hogy vajon ők mik lehetnek? Stréber álca mögé bújt vámpírok? Mi minden van még körülöttem, amiről fogalmam sincs? Ez émelyítő!
 - Boszorkány vagyok - jelentette ki Cathy. - A valódi nevem Katharina Herot, 1621-ben kivégeztek. Régen szerették üldözni a magamfajtát, de én Fehér Boszorkány vagyok, a Fehér Mágiát használom, a Földanyától kapom az Erőmet, ezért visszatérek, újjászületek halálom után.
 - Valahol olvastam már ezt a nevet - vallottam be. - Németország első női postása voltál?
 - A feminizmusom megmaradt - nevetett Cathy. - Viszont nem átkoztam el senkit, nem miattam haltak meg az apácák... nem is igazán tudom, miért, de egy apáca azt vallotta, hogy én tehetek mindenről, és kivégeztek. Mi, boszorkányok, egyszer visszakapjuk korábbi életeink emlékeit. Volt egy fiú, akinek a születésénél ott voltam, és a következő életemben a temetésére vittek a szüleim. Még nagyon kicsi voltam. Akkor tértek vissza az emlékek. Olyan, mintha egy ördögi kör lenne... majd neked is eszedbe jut, de a te erődet valaki leláncolta. Nem emlékszel valamire kiskorodból? Nem történt valami megmagyarázhatatlan? Apuék nem viselkedtek furcsán valamikor?
 Hiába törtem a fejem, semmire sem emlékeztem. Mégis mire gondolt? A szüleim levittek volna a pincébe és igézeteket kántáltak volna, hogy elvegyék az erőmet, amiről nekem fogalmam sem volt.
 - Semmi - ráztam a fejem. - Apuék is benne vannak? Boszorkányok?
 - Nem - mondta határozottan Niall, majd elgondolkodva folytatta. - Azaz... anyukáddal találkoztam, rajta nem éreztem semmi különöset, Jenny szerint apukád sem természet feletti... etéren azért megbízom benne.
 - Jenny csak kémkedett nálunk? - képedtem el. - Csak azért hívtál randira, mert boszorkány vagyok?
 - Nem, Anna! - tette a kezét a karomra Niall. - Különben is, nagyon veszélyes egy vámpírnak egy boszorkánnyal lennie... és fordítva is igaz. Ha úgy döntessz, én vállalom a kockázatot.
 Cathy megköszörűlte a torkát.
 - Anna, már nincs sok erőm - közölte. - Megpróbálhatok kapcsolatot teremteni egy múltbéli életeddel, de szükségem van a beleegyezésedre!
 - Rendben - mondtam gyorsan.
 Féltem, hogy ha időt adok magamnak, még a végén meggondolom magam. Meg különben is, tök jó, ha megismerem magam... vagyis aki voltam, mielőtt én lettem... Ennek semmi értelme!
 Katharina írisze eltűnt, az egész szeme fehér lett, majd lassan türkízre váltott, és szerintem világított. Gyönyörű volt. Egyenesen belemeredtem.
 - Anna? - szólalt meg végül.
 - Nahát, Katharina! - mondta valaki.
 Rémisztő volt. Az én számmal beszélt, az én hangomon, de nem én voltam. Megpróbáltam kitépni a kezem Cathy-éből, de nem sikerült.
 - Micsoda meglepetés! - folytattam. - Eljött az idő?
 - Minek az ideje? - kérdezte meglepetten Cathy.
 - Lekötöttem az erőmet - magyaráztam... vagyis... na, tudjátok! - 1437-ben feláldoztam magam, mert láttam a jövőt. Tudtam, hogy szükségem lesz az Erőre. Visszatértem párszor, de nem tudtam a varázserőmről, sem a korábbi életeimről. Viszont minden egyes életemben jó sokáig éltem. Egy bölcsőhalált kivéve... Csodálatos életeim voltak. Megérte lemondani a varázserőmről! Nálatok mennyit írnak?
 - 2014 van - felelte Cathy.
 - Azt hittem, korábban kell majd az Erő - döbbentem meg. - Csak arra figyeltem, hogy védett legyek a vérfarkasoktól és vámpíroktól. Az első életeimben az átok kifogástalanul működött, de aztán egyre gyengült... és most megtört egy csókkal. Fel kell oldanotok a varázserőmet. Ebben az életben lesz rá szükségem. Tudom.
 - Hogyan?
 - Nekem kell akarnom - folytattam, majd Niall felé fordult a fejem. - Kell hozzá a szerelem is.
 Azután visszanyertem az irányítást a testem felett. Jó volt, hogy újra önmagam lehetek. Cathy keze remegett. Elengedte az enyémet, és zihálva leereszkedett mellém.
 Niall felugrott.
 - Kat, kérsz valamit?
 - Csak pihennem kell - legyintett. - Hamarosan újra elkezd gyűlni az erőm.
 - Ha feloldanánk az enyémet, tudnék neked adni? - kérdeztem.
 - Igen, de nem fogadnám el - felelte Cathy. - Csak pihenek egy kicsit... ha nem probléma, most felmegyek, lefekszem kicsit. Niall! Ne hagyjátok el a házat! Már nem tudom védeni, de itt kell maradnotok!
 Azzal Cathy felállt. Szédelgett kicsit, támaszkodott a bútoroknak. Niall és én felkísértük, majd visszamentünk a nappaliba. Főztünk ennivalót és teát, vittünk fel belőle Cathy-nek is, aki néhány óra alvás után tényleg sokkal jobb színben volt. Megebédeltünk... mármint, én ebédeltem, Niall pedig a pincéből hozott egy tasakot, ami tele volt vérrel. Ő azt szűrcsölgette. Egyáltalán nem ment el tőle az étvágyam, sőt! Sajnos, rettentő szexisnek találtam.
 - Niall - szóltam végül. - Hogy oldjam fel az erőmet?
 - Ó, Anna - horgasztotta le a fejét. - Sajnos, fogalmam sincs, de ezek szerint együtt kell csinálnunk. - Felnézett rám. - Ne félj, végig melletted leszek! Nem hagylak el! Mindörökké?
 Felém nyújtotta a kezét.
 - Mindörökké! - mosolyogtam rá.
 Azzal megfogtam a kezét. Varázslatos pillanat volt, de annyira nem, hogy ettől nekem varázserőm legyen. Túl sok mindent tudtam meg egyszerre, így a délutánt jószerével átaludtam. Niall közben filmet nézett, a fejem az ölében pihentettem. A legjobb párna a világon! Kedvesen simogatta a hajam, de alig éreztem. Ross egy hasonló pillanatban gátlástalanul bedugta volna a nyálas ujját a fülembe...
 Ideje lenne, hogy abbahagyjam ezt! Nem kéne Niallt mindig Rosshoz hasonlítanom. Különben sincs olyan, amiben Ross jobb lehetne, mint Niall!

*Katharina Herot

 Anna tényleg jól fogadta az elfogadhatatlan tényeket. Azt hittem, egy olyan lány, mint ő, aki mindig racionálisan szemléli a világot, teljesen kiakadna az ilyesmik hallatán, de állta a sarat. Mondjuk, az sem gond, hogy Niall nem jött elő rögtön azzal, hogy több, mint 500 éves. Ez azért lesokkolja az embert, gondolom! Nem hiszem, hogy a tinédzser korom végére pont egy többszáz éves fazonnal szerettem volna összejönni! Sőt! De, szerencsére, én egyetlen vámpírba sem szerettem bele!
 Mikor összeszedtem magam, lementem, és készítettem egy főzetet, amitől gyorsabban tudok erőre kapni. Nem csak a fizikai erőmnek tesz jót, de a varázserőmet is meggyorsítja. A délutánt azzal töltöttem, hogy a kotyvalékomat iszogattam és az erdőben henteregtem. Mire bealkonyodott, már tudtam Niall fejében olvasni.
 Leültem vacsorázni Annával.
 - Hogy vagy? - kérdeztük egyszerre.
 Felnevettünk.
 - Megvagyok - biccentett Anna. - És te?
 - Sokkal jobban - biztosítottam róla. - Niall épp arra gondol, hogy hazudok.
 - Nem ér! - mordult fel a fiú.
 Azzal durcásan magunkra hagyott minket. Elnéztem, ahogy Anna eszik, gyönyörűen tartva a villát és kést, és tisztelettudóan csak a saját tányérjára koncentrált.
 Felsóhajtottam.
 - Mikor először találkoztam vámpírokkal, halálfélelmem volt - meséltem. - Még napokkal később is, pedig engem nem bántottak. Gyűlöltem a vámpírokat. Aztán megismertem a Horan-testvéreket. A kapcsolatunk nem indult zökkenőmentesen, ők előttem nem találkoztak Fehér Boszorkánnyal, én meg kedves vámpírokkal, ezért elég gyanakvóak voltunk egymás iránt, aztán nagyon jóban lettünk. Legutóbb 50 éve találkoztunk, akkor Niall edzőjét játszottam el. Felháborodtak, mert az Olimpián vérfarkasok indultak, és Niall úgy érezte, hogy ezt meg kell akadályoznia... jaj, igen, a vérfarkasok! Gyorsabban és erősebbek a vámpíroknál. Képzelj egy futóversenyt! Mondjuk, ha egy vámpír jó kondiban van és emberi véren él, akkor felveheti velük a versenyt. Édesanyád miatt most újra felhívtak, hogy játsszam el az anyjukat... és nem lehetek elég hálás érte! Tényleg olyan, mintha egy családdá válnánk, bár Jenny nevelését passzolnám!
 Anna elhúzta a száját.
 - Igen, Jenny az utóbbi időben kicsit megváltozott - mondta. - Már nem vagyunk jóban... és egyáltalán nem értem őt.
 - Nem vagy vele egyedül! - legyintettem.
 - Az emlegetett szamár! - kiáltott Niall.
 Ekkor kinyílt a bejárati ajtó. Felugrottunk, és a nappaliba siettünk. Jenny épp Agnest vonszolta be, akinek az arcán annyira kilátszottak az erek, hogy teljesen kék volt tőle a feje.
 Segítettem neki elvonszolni Agnest a kanapéig.
 - Mi történt vele? - faggattam Jennyt.
 - Hosszú... izé kéne... a pincéből...
 - Mindent tud - intettem Anna felé.
 - Ja, értem... nem, nem értem! - vergődött Jenny. - Mindegy, hozok vért, aztán meséltek...
 Ekkor szabályosan beleütközött Niall-be.
 - Mi lenne, ha te mesélnél, mégpedig azonnal! - mordult fel. - Hol voltál? Kivel és mit csináltál?
 - Agnesnél, Agnesszel, és látod, mit csináltam, nem? - fortyant fel Jenny.
 - Érzem rajtad Rawen szagát - húzta össze a szemét Niall.
 - Új parfüm! Mindent elmesélek, de most vérre van szükségünk. Miután megigéztem Agnes szüleit, hogy azt higgyék, elküldték a lányukat a nagyszüleihez, nem nagyon tudtuk lecsapolni őket, és Agnesnek vérre van szüksége, úgyhogy Niall, húzz az utamból! Most!
 Niall alig lépett félre egy lépést, Jenny egyszerűen köddé vált. Ezzel egyidejűleg kinyílt a pince ajtaja, és mire pisloghattam volna, már ott állt Agnes előtt, kezében a vérrel teli tasakokkal. Agnes kezébe nyomott párat, egyből pedig ő kezdett el inni. Közben elsétált Anna mellett és becsukta a bejárati ajtót, de közben egymásra sem néztek. Furcsa, pedig Jenny a legbarátságosabb vámpír a Földön!
 Később, miután mindenki kitálalt, hol volt, és mit csinált, Jenny is beszállt az ötletelésbe, hogy hogyan kéne Annának és Niallnek feloldaniuk Anna varázserejét.
 - Szerintem rajzoljatok egy pentagrammot az ágy köré és dugjatok reggelig! - javasolta. - Vagy cseréljetek vért. Vagy próbálkozzatok a csókkal, bár az elég béna... tudom, már! Hószívás!
 Ezután nem hagytuk, hogy több ötlettel előrukkoljon, bár azt mondta, hogy kifogyott a 18 karikásakból, és következtek volna a 16 éves korhatárra becsült tervei, de nyomatékosan megkértük, hogy tartsa meg magának.
 Aztán csörögni kezdett a telefonja.
 - Nahát, Chelsea! - sikkantott a kagylóba, majd kirohant a házból.
 - Rühellem Chelsea-t! - közölte Anna komoly arccal.
 Nem csodáltam, számomra is rettentő ellenszenves lány volt. Annának rengeteg türelme volt és szívesen beszélgetett Agnesszel... amiért én nagyon is tiszteltem őt. A magam részéről, fél perc Agnesből bőven elég volt! Egy buta kislány volt, aki olyan akart lenni, mint az imádott Kicsi Jennyje és szerintem nem tudatosult benne, hogy hamarosan hátra kell hagynia a szüleit és a szülővárosát...

*Jenny-Tay Horan

 - Nem Chelsea vagyok - szólt egy hang a vonal másik végén.
 - Valamit mondanom kellett - feleltem. - Rawen, majdnem megölted Agnest. Nem vagy magadnál!
 Rawen felnevetett.
 - De befejezted helyettem, nem?
 - Mondhatni - dünnyögtem. - Vámpír lett.
 - Ne haragudj! - sóhajtott fel Rawen. - Nem tudtam, hogy fontos számodra... Tay, azért hívtalak, mert látni szeretnélek!
 - Találkozhatunk! - sikkantottam.
 Valamiért ez nagyon feldobott. Meg az is, hogy ezek szerint Katharina bűbájának annyi. Szabadon sms-ezhetek vele, ha úgy akarom!
 - Neked mikor lenne jó? - kérdeztem izgatottan.
 Annyira hülye vagyok! Nem elég, hogy fejjel megyek a falnak, nekimegyek újra és még egyszer, és sosem tanulok a hibámból!
 - Mondjuk most! - felelte Rawen.
 Meglepődtem, mikor a telefonból és mögöttem egyszerre csendült fel a hangja. Megfordultam. Egy percig vigyorogva nézegettük egymást, majd megszakítottam a hívást és rávetettem magam.
 Biztos nem úgy kell elfelejteni a szerelmedet, hogy az éjszaka közepén ellógsz vele, felmész hozzá, és lefekszel vele, de szükségem volt Rawenre és hogy elhitessem magammal néhány órára, hogy szeret... és ha hazudott? Attól még lehet, hogy szeret! Lehet, hogy pánikhelyzetben volt, hiszen ott haldokoltam mellette, nem tudott racionálisan gondolkodni és aztán nem merte bevallani... na, jó, ha ez tényleg így van, miért bizonygatja Niall és Katharina, hogy Rawen nem szeret?
 Rawen szeret lassan vetkőztetni, hogy érezze, hogy ahányszor hozzám ér, összerándulok a gyönyörtől. Mindig sokáig szeretkezünk, mint az emberek, de az a fajta orgazmus nem mérhető ahhoz, amit akkor érzünk, mikor szex közben feltépjük egymás vénáit és szívni kezdjük egymás vérét. Őrülten szédületes, órákon át megrészegít. Olyan jó egy kicsit elfelejteni azt, hogy Niall hogy fog haragudni ezért... és hogy Katharina is ki lesz akadva... és jó egy kicsit elfeledkezni arról is, hogy milyen pocsékul érzem magam Agnes miatt, és arról is, hogy a srác, akit csókolok, lehet hogy nem is azt érzi, amit én, mert erre az egy estére tuti, hogy ugyanazt érezzük! És a telefon végig csörgött, amíg le nem merült, egészen reggelig. Kitartó bátyám van!